Hírek
2013. December 12. 05:00, csütörtök |
Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
A világon elsőként: Uruguay legalizálta a marihuánát
Megszavazta az uruguayi törvényhozás kedden azt a jogszabályt, amely engedélyezi a marihuána korlátozott mértékű termesztését, eladását és fogyasztását. A dél-amerikai ország első lett a világon, ahol a teljes előállítási és értékesítési lánc törvényessé válik. Az új jogszabály áprilisban lép életbe. A parlament ezzel a döntéssel harcol az illegális kereskedők ellen.
A José Mujica államfő kezdeményezte jogszabály célja elsősorban a drogkereskedelemből élők elleni fellépés, de hívei szerint segíthet a kemény drogot fogyasztók számának csökkentésében is. A szabályozást ugyanakkor bírálta az ellenzék, számos egészségügyi szakember, a gyógyszer-kereskedelmi ágazat, és nem ért vele egyet a lakosság 60 százaléka sem.
A törvény szerint a felnőtt uruguayiak havonta 40 grammnyi marihuánát legálisan vásárolhatnak a kijelölt gyógyszertárakban, illetve hat kendertövet (csoportba tömörülve pedig akár százat is) szabadon ültethetnek.
A világ egyes országaiban nem büntetik a marihuána birtoklását, Hollandiában pedig az eladását, illetve orvosi célú termesztését is engedélyezték. Uruguayban azonban mind az eladás, mind a termesztés létjogosultságot kapott egyéb - nem orvosi - célok esetében is.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 05:03, szombat | Külföld
Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
Hetekig is eltarthat az áramszolgáltatás helyreállítása a hurrikánerejű viharok sújtotta Houston egyes részein, és változatlanul zajlik a károk felmérése, valamint a kutatás további áldozatok után - közölték a texasi nagyváros ható
2024. Május 17. 20:58, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Orosz védelmi minisztérium: 12 harkivi települést foglalt el a héten az orosz hadsereg
Tizenkét települést fogalt el a harkivi és egyet a donyecki régióban Ukrajnában a héten az orosz hadsereg - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
2024. Május 16. 07:59, csütörtök | Külföld
Megműtötték a szlovák miniszterelnököt, túl van az életveszélyen
A szlovák miniszterelnök már túl van az életmentő műtéten, jelenleg stabil állapotban van.
2024. Május 16. 07:54, csütörtök | Külföld
Már június végén megtartják az első nyilvános vitát Donald Trump és Joe Biden között
Már június végén megtartják az amerikai elnökjelöltek első nyilvános televíziós vitáját Joe Biden és Donald Trump között, majd szeptember elején második alkalommal is szembenézhet egymással a demokrata és a republikánus jelölt.