Hírek
2011. Március 01. 10:06, kedd | Helyi
A főpróba nem sikerült Pálhalmán
Lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését a Dunaújváros Pálhalma Agrospeciál SE labdarúgó csapata az NB III-as bajnokság Duna csoportjának rajtja előtt. A főpróba nem sikerült, de az előadáson lehet majd javítani.
Alaposan felforgatott csapattal állt ki a Pálhalma a Videoton második együttese elleni összecsapáson. A Felcsúton lejátszott összecsapáson nem állhatott Nagy Zoltán rendelkezésére Salamon Miklós, Nagy Dániel és Kóczián Ferenc, és ez alaposan meg is látszott a csapat játékán. Az első félidőben még jól tartották magukat Dudásék, de a második játékrészben a fehérvári fiatalok nagyobb tudása kidomborodott, és így magabiztosan győztek az akadémisták. A tavaszi szezont Budafokon kezdi meg a csapat szombaton 13 órakor. Bízunk benne, a vereséggel zárult főpróba után a szezonban sikeresen veszik az akadályokat a pálhalmai játékosok.
Videoton II - Pálhalma 3-0 (0-0)
Pálhalma: Vörös - Szili, Sztanó, Dudás, Pénzes - Rottmann (Idei), Cséza (Varga K.) - Huber (Bartha), Márki (Bálint), Berényi - Kerek. Edző: Nagy Zoltán.
A Pálhalma tavaszi menetrendje az első 7 fordulóban:
16. forduló: Budafok - DPASE (március 5. szombat, 13 óra),
17. forduló: DPASE - Móri SE (március 12. szombat, 14.30 óra),
18. forduló: Pénzügyőr SE - DPASE (március 19. szombat, 15 óra),
19. forduló: DPASE - Százhalombatta (március 26. szombat, 15 óra),
20. forduló: ESMTK - DPASE (április 3. vasárnap, 15.30 óra),
21. forduló: DPASE - Érdi VSE (április 9. szombat, 16 óra),
Ezek érdekelhetnek még
2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi
AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA
Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.
2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi
A fejlesztés újabb állomása
Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét
2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi
Élsportolók jártak a Dózsa iskolában
Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.
2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi
Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége
Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.