Városlista
2026. július 25, szombat - Kristóf, Jakab

Hírek

2014. Március 22. 00:15, szombat | Helyi sport

Acélbikák a négyes döntőben

Acélbikák a négyes döntőben

Újpesti túráját is győzelemmel zárta csapatunk. A hajrában lőtt két góllal végül 4-1-es sikerrel jutott be a Magyar Kupa négyes döntőjébe együttesünk.

Az Újpest otthonában korcsolyázott jégre ma este együttesünk a Magyar Kupa selejtezőjének negyedik mérkőzésén. A találkozó mindkét gárda számára fontos volt, hiszen hazai siker esetén a lila-fehérek, míg újvárosi győzelem esetén a mieink biztosították volna be helyüket a sorozat miskolci döntőjében.
Ahogy várható is volt, aktívabban kezdte a mérkőzést együttesünk, melynek még öt perc sem kellett ahhoz, hogy gólra váltsa mezőnyfölényét: Azari átadását Nagy Richárd lőtte Pleszkán mellett az újpesti kapuba (0-1). A gól után is megmaradt a mieink fölénye, ám a 18. percben Huba kiállítása alatt mégis a vendéglátók egyenlítettek, így az első húsz perc végén 1-1-es állást mutatott az eredményjelző. A térfélcserét követően még nagyobb elánnal rohamozott a DAB, mely Kiss Ákos 29. percben szerzett találatával ismét visszavette a vezetést (1-2). A harmadból hátralévő időben az újpestiek kapusáról szólt a mérkőzés, aki büntetőt, több hatalmas dunaújvárosi lehetőséget is hárított, így hiába játszott ekkor már abszolút fölényben a Lundh-csapat, továbbra sem nyugodhattak meg teljesen az Acélbikák.


A harmadik felvonás első tíz percében sem sokat változott a játék képe, Azariék irányították a játékot, de mivel helyzeteiket nem tudták gólra váltani, így továbbra is meccsben maradtak a lilák. Akik az utolsó tíz percben nagy erőket mozgósítottak az egyenlítő gól megszerzéséért, ám Szappanos 58. percben szerzett találata végleg eldöntötte a mérkőzést (1-3). A hajrában kapusát lehozva próbált szépíteni a házigazda, de ez sem vezetett eredményre sőt, Kiss Ákos második gólja után végül 4-1-re nyert együttesünk, mely újabb sikerével bejutott a Magyar Kupa négyes döntőjébe.

UTE – Dab.Docler 1-4 (1-1, 0-1, 0-2)

Dab.Docler: Kalnins, Huba, Lindgren, Peterdi (1), Ladányi (1), Szappanos 1, Erdélyi, Nagy R. 1 (1), Papp V. (1), Kiss Á. 2 (1), Azari (1), Hruby, Gröschl, Somogyi, Szabados, Léránt, Magosi E., Szepessy M. Vezetőedző: Stephan Lundh.

Címkék: Újpest, dab, hioki, jégkorong

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 25. 12:00, szombat | Külföld

Franciaországban több mint 140 ezer embert telepítettek ki az erdőtüzek miatt, az államfő a hadsereg mozgósítását kérte

A Franciaország délnyugati részén pusztító erdőtüzek miatt az elmúlt két napban mintegy 141 ezer embert kellett kitelepíteni a belügyminiszter szerint.

2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld

Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél

Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.

2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld

Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében

Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.

2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld

Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.