Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2011. Október 18. 07:24, kedd | Helyi
Forrás: DF - Kommunikáció szak

Ahol generációk összeérnek

Ahol generációk összeérnek

Minden egyes településen, egy faluban, egy városban, ember által lakott községben kell lennie egy olyan helynek, amit művelődési háznak hívhatunk. Ez alatt egy olyan közösségi színteret értünk, ahol az emberek össze tudnak jönni és kü

Minden ilyen önállóan fejlődő civil közösséget, klubbot befogad és azok működését segíti pályázatból, önerőből vagy a tagdíjakból a dunaújvárosi Munkás Művelődési Központ.
Dunaújvárosban annak idején a Bartók Kamaraszínház indult művelődési ház néven, aztán később abból lett a Kamaraszínház, tehát specializálódott a tevékenységi köre, és éppen ezért nem tudja megcsinálni, hogy egy olyan alkotóközösségnek adjon helyet, mint pl. a foltvarrók. Ők csak olyan közösségnek tudnak helyet adni, ami kapcsolódik az ő műfajukhoz, pl. a Kamara Kórusnak, ott próbálhatnak, adott esetben ott koncertezhetnek is. A dunaújvárosi Munkás Művelődési Központnak ebből fakadóan éppen az a feladata, hogy minden olyan más funkciójú, érdeklődési körű csoportot befogadjon.

Tulajdonképpen ez egy nagy gyűjtőhelye a városnak. Ami azt jelenti, hogy pl. a Vasas Táncegyüttes, ami a várossal szinte egyidős, mert amikor 1949-ben a város elkezdett épülni, akkor az 50-es évek elején, már megjelentek azok az idetelepített munkások, akik közül sokan a falvakból hozott kincseikkel kezdtek el szabadidejükben foglalkozni. Megcsinálták az első fotóklubokat, a kézimunkázók körét, a hímző szakkört és a népdal köröket. Aztán mikor ez az épület megépült, ide került ezeknek a csoportoknak a nagy része.
A mai napig közel 65 kisközösség működik itt. Az általános iskolás korosztálytól, a nyugdíjasokig látják vendégül napi szinten azokat a klubokat, amelyek itt működnek.

A tánc klubok között megtalálható a Vasas Táncegyüttes, van break, hip-hop, társastánc, hastánc és zumba csoport. Továbbá lehetőség van arra, hogy aki képzőművészettel, grafikával, festészettel vagy szobrászattal akar foglalkozni, az megtalálja ebben a házban. Lehetőség van arra is, hogy akinek nem sikerült a felvételije első körben egy művészeti iskolába, itt segítséget kaphat a felkészülésre. Megtalálható két fotóklub ami két különböző stílust képvisel, az egyik természetfotózással foglalkozik, a másik a Rosti Pál fotóklub, ami a ma divatos fotóstílusokat ötvözi. A Művelődési háznak van az iskolával közösen egy kiállító terme (Kassák Galéria), ami lehetőséget nyújt olyan képek vagy képzőművészeti alkotások kiállítására, amit olyan emberek készítettek, akik nem rendelkeznek kifejezetten szakképesítéssel, csupán amatőröknek, de rendkívül tehetségeseknek mondhatók.
Megtalálható még a foltvarrók és hímzők csoportja is, akik még mindig a magyar hagyományőrzéssel foglalkoznak, tehát a magyar tájegységek különböző motívumvilágát tartják életben. Amennyire fiatal ez a város, annyira széles a kulturális háttere.
Az itt élő emberek nem veszik észre, hogy mennyi értékes dolog található meg a Művelődési házban. A város új koncepciója szerint nagyon sok új kisközösség kapott itt otthont, akik nem igazán akartak idejönni, de ide lettek vezényelve. Ők élik a saját kis életüket. Közöttük megtalálható a Nyugdíjas pedagógusok klubja, kirándulni járnak, normális, egészséges módon élik nyugdíjas éveiket. Az Ő korosztályukhoz kapcsolódnak a különböző asszonykórusok. Megtalálták azt a kikapcsolódási módot, amiben mindenki jól érzi magát. A művelődési ház igazából egy összművészeti dolog, tehát nagyon sok minden megvan benne, összehozza az embereket és a művészeteket. Nagy hagyománya van a filmklubnak, a zenei klubnak, ami az igényesebb közönséget szolgája ki. Továbbá megalapították a majong klubot, ami nem tartozik a magyar kultúrához semmilyen szinten, de ezt a fajta keleti játékot nagyon megszerették egy páran a városban. Rengeteg nemzetközi majong versenynek adott már helyet az MMK és legtöbbször az első helyen a helyiek végeztek. A művészeti klubok között olyan csoportoknak is élete van, mint a Vakok és gyengén látóknak (Írisz klub), akik abban segítenek egymásnak, hogy aki annyira látás károsult, hogy nem tud egyedül mozogni az utcán, annak kutyát biztosítanak. Helyet kaptak a liszt érzékenyek, vallási közösségek, a siketek is. A művelődési háznak az a feladata és a felelőssége, hogy határt szabjon. Ne a népbutítás legyen a cél, mint a televízióban, hanem az értékközvetítés. A civil közösségek ezt az intézményt egy bázisnak tekintik, egy találkozó helynek, innen járnak el kirándulni, itt találják ki, hogy mit csináljanak.
A művelődési ház sokkal több egy egyszerű feliratnál az épület homlokzatán, itt generációk találkoznak. A néptáncos gyerekek látják, hogy rajtuk kívül az idősebb korosztály is képviselteti magát és lehetőség van arra, hogy megnézzék ki, mit csinál. Jelképes összegben (200-500Ft) szednek tagdíjat is abból a célból, hogy a közösséget jobban összefogják. A táncosoknál, ahol a művészeti vezetőt ki kell fizetni, magasabb a tagdíj. Az MMK-nak van egy honlapja (http://www.mmkkht.hu/), amin jelen pillanatban az összes kisközösség nem található meg. Viszont minden információt el lehet olvasni a rendezvényekkel, alkotásokkal kapcsolatban. A közösségekhez rendkívül egyszerűen lehet csatlakozni, hiszen van egy műsorfüzete és információs rendszere a háznak, amit ha valaki betelefonál, vagy bemegy, elkérheti és megtudhatja, hogy melyik közösségnek mikor van találkozója, foglalkozása vagy műhelymunkája. Semmiféle jelentkezés vagy felvétel nincs sehol, mindenki számára szabadon elérhető dolog. Mindezekről Gulácsi Zoltán, népművelő számolt be nekünk. Segítségét köszönjük!

(Kőszegi Vivien és Németh Anita)

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi

AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA

Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.

2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi

A fejlesztés újabb állomása

Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét

2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi

Élsportolók jártak a Dózsa iskolában

Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.

2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi

Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége

Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.