Hírek
2014. Február 06. 18:03, csütörtök | Helyi
Aki megtartja a három puszi távolságot
Éppen az új plakátját terveztette, amikor találkoztunk. Odafigyelt a tartalomra és a formára, s ahogy beszélgetni kezdtünk Bogó Gábor Jr-ral megértettem, hogy ez nem csak a plakát- és szórólaptervezéssel van így.
- Édesapád is lemezlovas, könnyű lehetett neked az indulás…
- Igenis és nem is. Már tizennégy évesen megengedte időnként, hogy kipróbáljam magam a bulijai elején. Így valóban nem volt nehéz beleszeretni ebbe a szakmába. Ugyanakkor nem könnyű megfelelni, ha ez embernek az édesapja egy olyan lemezlovas ikon. De tény, azok az egy-egy órák meghatározták az életemet, s eldöntöttem azt, hogy én is DJ akarok lenni.
- Mire kell egy lemezlovasnak odafigyelni?
- Több rétegű a feladat. Egyrészt képben kell lenni az új zenékben, az új sikerzenékben, tudni kell, hogy mit szeretne hallani a közönség, másrészt pontosan fel kell építeni egy műsort. Meg kell teremteni a hangulatot. Egy Dj nem csupán zenéket játszik le, hanem elsősorban szórakoztat is. Én úgy gondolom, hogy a jó bulihoz, nem csupán zenélni, hanem beszélni is kell, valamint saját mash-up bootleget kell készíteni. Ezek az én ízlésem szerintiek, de természetesen kikérem a vendégeim véleményét is. Így nálam azt
hallhatják,amire kíváncsiak is.
- 23 éves vagy. Meg lehet élni belőle?
- Nem. Csak ebből nem lehet megélni. Éppen ezért van szakmám és van munkám is, a DAK Acélszerkezeti Kft-nél dolgozom. Mellette a főiskolát is el szeretném végezni, így csak a hobbim, a szenvedélyem, a hivatásom a Dj-ség.
- És a lányok?
- Komoly kapcsolatom van, nem csajozom. Megtartom a lányokkal a három puszi távolságot. Szerencsére ezt a párom is tudja rólam, meg is győződött már erről, így nincs a munkámból semmi súrlódás…
- Egy jelentős sikert is már magad mögött tudhatsz…
- Valóban megnyertem egy országos, több fordulós DJ-versenyt. Harminc kitűnő Dj mérte össze a tudását a hazai szakmai legjobbjai előtt. A szakmai tudása, és alázata volt az sokak szerint, ami révén magam mögé tudtam utasítani ismertebb nevű lemezlovasokat is.
- Terveid?
- Továbbfejlődni, tovább képezni magam, jobbnál jobb zenéket készíteni olyanokat, amelyeket szeret a közönség. Több helyen megfordultam már az ország különböző klubjaiban elmúlt hat év alatt, sőt három évig rezidens is voltam az egyik meghatározó Dunaújvárosi klubban. Nem rég, pár hete rendszeres bulikat szervezek egy másik dunaújvárosi szórakozóhelyen. Aki meg tudja mondani, hogy melyik ez, az ingyen VIP-belépőjegyet kaphat a 3 órás chippendale show bulimra. Mailcím: info@infodunaujvaros.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
