Hírek
2015. Február 28. 22:11, szombat | Helyi
Akik megvédtek bennünket a III. világháborútól
Légoltalom és polgári védelem az 50-es, 60-as években” címmel kiállítás nyílt a dunaújvárosi Intercisa Múzeumban.
A rendhagyó tárlat a polgári védelem egy szeletét mutatja be, egy kis időutazással megtekinthető, hogy elődeink milyen eszközökkel rendelkeztek a túlélésért, hogyan védekeztek a természeti vagy ipari katasztrófák káros hatásai ellen.
A kiállítást Orosz Csaba tűzoltó alezredes, a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnoka szervezte, elsősorban azzal a céllal, hogy a város lakossága és a diákok a bemutatott egykori használati tárgyak, védelmi eszközök segítségével közelebbről megismerjék a polgári védelem múltjának egy kis szeletét.
Köszöntőjében Orosz Csaba tűzoltó alezredes elmondta: 1935-ben alakult meg a Magyar Hatósági Légoltalom, amelyet az 1935. évi. XII. törvény határozott meg. A feladatok végrehajtását hatósági jogkörben eljárva az 1937-ben megalakult légoltalmi liga végezte, melynek első vezetője József főherceg volt. A Nemzetközi Polgári Védelmi Világszervezet 1972. március elsején alakult meg, azóta március elseje a Polgári Védelem Világnapja.
Az elmúlt három évben évtizedek óta a legnagyobb változás zajlott le polgári védelemben. Új alapokra került a települések kockázatértékelése és katasztrófavédelmi osztályba sorolása, immár a valós veszélyeztetettségeket figyelembe véve, lakosságot ténylegesen fenyegető tényezőkre összpontosít. A településeken képzett közbiztonsági referensek kerültek bevonásra a nemzeti védekezési rendszerbe, valamennyi új járásban tapasztalt munkatársak vesznek részt a helyi védelmi bizottság munkájában.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
