Hírek
2014. Október 20. 20:30, hétfő | Helyi
Aktuális a Széchenyi 2020
Megjelentek az új uniós költségvetési pályázatok. A támogatásokra elsősorban a mikro-, kis- és középvállalkozások pályázhatnak.
Egy hónappal azt követően, hogy José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke aláírták az Európai Unió és Magyarország közötti partnerségi megállapodást, megjelentek az új uniós pályázatok. Magyarország az unió 28 tagállamából a második legtöbb pénzt tudta kialkudni polgárai számára. 2014 és 2020 között mintegy 120 milliárd forint áll majd Magyarország rendelkezésére.
A 120 milliárd forintos keretösszegből kilenc pályázatra lehet igényléseket beadni. A pályázatok a Gazdaságfejlesztés és Innováció, az Emberi Erőforrás Fejlesztés, valamint a Környzetei és Energiahatékonysági Operatív Programok kereteiben jelentek meg.
A legnagyobb jelentősége a Gazdasági és Innovációs Operatív Programnak van. A kormány kiemelt figyelmet fordít a mikro-, kis- és középvállalkozások gazdasági szerepének erősítésére, ennek érdekében a fiatalok vállalkozóvá válását 4 milliárd forinttal támogatja, a kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítésére és eszközbeszerzésére 8,5 milliárd forintot nyitott meg, a kereskedelem fejlesztésére és a piacnyitás támogatására pedig 1,5 milliárd áll rendelkezésre.
A támogatás mértéke, pályázattól függően 2 milliótól 100 millió forintig terjed. A vállalkozásoknak számos kritériumnak kell megfelelniük ahhoz, hogy megkapják a szükséges támogatást.
A sikeres pályázatok benyújtásának titka: megfelelő információ, a megfelelő időben.
Érdemes megfelelő forrást választani az információk beszerzésére, válságos időszakban életmentő lehet a vállalkozásoknak 40-50%, önkormányzatoknak civileknek akár 100% támogatás.
A pályázat benyújtásának határideje: 2014. december 31.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:27, csütörtök | Helyi
BEJELENTETT MUNKAHELY NÉLKÜL, CSALÁSOKBÓL TARTOTTA FENN MAGÁT
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága befejezte a vizsgálatot egy székesfehérvári nővel szemben, akit jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja terhel.
2026. Január 09. 09:39, péntek | Helyi
A MAGYAR AUTÓKLUB FEJÉR VÁRMEGYEI RENDŐRÖKET JUTALMAZOTT
Év végi köszönet a közös munkáért.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

