Hírek
2014. Július 11. 13:36, péntek | Helyi
Alkotótábor, ahova mindenki visszajár
Most, hogy itt a nyár és szünet van, rendszeresen keresünk hasznos szabadidős elfoglaltságot az unokámmal. Így jutottunk el a MMK-ba, ahol rengeteg gyereket találtunk, akik vidáman játszottak az intézmény udvarában.
Pár pillanat múlva azt vettem észre, hogy az unokám már ott szaladgál a többi gyerekkel együtt. Mivel nekem is szimpatikus volt ez a hely, elkezdtem érdeklődni, miért van itt ez a sok gyerek? A portán azt mondták, forduljak a Munkásművelődési Központ művelődésszervezőjéhez, aki az alkotótábort vezeti, tőle mindent megtudhatok. Gondoltam akkor körülnézek egy kicsit, megkeresem az alkotótábor vezetőjét, és elbeszélgetek vele.
- Mondták, hogy itt az MMK-ban alkotótábor van. Mondana pár szót arról, mit csinálnak itt a gyerekek? – kérdeztem Kováts Rózsát.
- Ez itt egy alkotótábor óvódás és általános iskolás gyerekeknek. Tizennégy éve azért hoztuk létre, hogy a gyerekekkel játék közben megismertessük az alkotás örömét, mindezt kötetlenül, kötelezettség nélkül. Ha jó idő van, mindig kint vagyunk a szabadban, hogy ne érezzék úgy a gyerekek, ez valami kötelező foglalkozás, hanem önként a saját örömük kedvéért vegyenek részt egy módszer megtanulásában. Közben rengeteg játékos foglalkozást, vagy akár meseszínház nézését is beiktatunk a tábor tevékenységei közé. Van ugyan napirendünk, de semmi sem kötelező a gyerekeknek, hiszen nyár, iskolai szünet van, itt az a cél, hogy a gyerekek jól érezzék magukat. Ha kedvük van, elmehetnek focizni, akár rajzolhatnak, vagy egymással játszhatnak különböző készségfejlesztő játékokkal. Mint mondtam semmi sem kötelező, de azt tapasztaltam, ha elkezdünk valamilyen kézműves munkát, a végén minden gyerek odajön, és készíti azt, amit tanítunk nekik.
Amióta csináljuk az alkotótábort, már lassan egy nemzedék nőt fel a kezünk között. Rengeteg visszajáró gyerekünk van, a segítőink is ezek közül kerültek ki. Az idei évben, az érettségiző diákoknak bevezették az önkéntes kötelező közmunka programot. Mi a Széchenyi István Gimnázium 9/b. osztályának tanulóit fogadtuk, akik olyan közösségi szolgálatot végeznek, amiben szívesen vesznek részt. Ezt az is bizonyítja, hogy amikor véget ér a kötelezően előírt munkaóra, továbbra is itt maradnak segíteni.
Elmondhatom, ez az alkotótábor a szakmám csúcspontja, de nagyon sok munkát és energiát követel tőlem. Mégis újra meg újra elkezdem szervezni ezeket a táborokat, mert látom, mekkora örömet szerzek a gyerekeknek ezzel, és látom azt is, szükség van erre a munkára. Van gyerek, aki már négy éves kora óta rendszeresen ellátogat hozzánk, de vannak olyan gyerekek is, - francia, arab, amerikai -, akiket a szüleik hoznak el, hogy ebben a közösségben legyenek.
- Most is, ahogyan körülnézek, sok gyerek van itt körülöttünk. Sokan jelentkeznek az alkotó táborba?
- Igen, most ezen a héten is negyvennégy gyerek jött el hozzánk. A tábort már februárban elkezdtem szervezni és úgy terveztem, hogy a hat hét alatt körülbelül százhúszan – százharmincan fognak részt venni a táborban. Most alig hogy túl vagyunk a félidőn, már elértük a százhetvenes létszámot.
- Hogy lehet jelentkezni az alkotótáborba?
- Lehet személyesen lejönni az MMK-ba, vagy telefonon jelezni a részvételi szándékot. Az alkotótábor önköltséges, ezért egy hétre, tizenegyezer forintot kell befizetni, de ez tartalmazza az étkezéseket és a foglalkozásokhoz szükséges eszközöket, a gyöngyöket, ruhaanyagokat, papírt, festéket és mindent, amivel dolgozni fogunk. Ebből fizetjük a táncházi és a színházi látogatásokat is.
- Lesz folytatási ennek a produktivitásnak?
- Természetesen, már készítem elő a „Boszorkány tábort”, amit már hagyományosan az őszi iskolaszünetben szoktunk megtartani. Itt elsősorban a gyerekek kreativitására építünk. Boszorkányok lesznek a résztvevők, akik mindenféle boszis dolgokat csinálnak. A gyerekek arcfestés tanulnak, tárgyakat készítenek, vasorrú bábának öltőznek, és elsősorban sokat játszanak. Közben a résztvevőknek vetélkedőket szervezünk, tablót készítünk és igyekszünk vidám hangulatot teremteni. Még az ételeket is úgy készítjük el, hogy a szendvicsek szörnyeket, boszorkányokat, sárkányokat formázzanak, mert ennek mindig nagy sikere van a gyerekek körében.
Bucsuzásul megköszöntem az információt és elindultam, hogy megkeressem az unokámat a sok gyerek között. Végre nagy könyörgésre hajlandó volt velem jönni, de az utolsó szava az volt, ugye Mama máskor is eljövünk ide!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

