Városlista
2026. június 9, kedd - Félix

Hírek

2015. Szeptember 02. 21:59, szerda | Helyi

Amikor együttsírunk a gyerekkel

Amikor együttsírunk a gyerekkel

Kötelező az idén szeptembertől a harmadik életévüket betöltött kisgyermekeknek az óvoda.

- Minden kisgyermeknek tudunk férőhelyet biztosítani – jelenti ki Gyenes Józsefné a Dunaújvárosi Óvodák igazgatója. – Gyakorlatilag megközelítőleg 10 százalékkal lesz a tervezettnél több kisgyermekünk, hiszen a szülők többsége már korábban visszament dolgozni a munkahelyére, s így gyermekük bekerült a bölcsődei közösségbe.
A vezetőnőtől megtudom, hogy nem is a létszám a legnagyobb gond, hanem az, hogy az ovis korú kisgyermekek jelentős része nem óvodaérett. Komoly gondok vannak a szobatisztaságukkal, s az intézményekben pedig nincsenek meg ennek a feltételei. Évről évre egyre nagyobb mértékű az óvodaéretlenség. Az új korszerű pelenkák nem kellemetlenek a kicsiknek, s a szülőknek is egyszerűbb ráhagyni a gyerekre, hogy majd magától leszokjon, mint az, hogy időben elkezdi a bilire szoktatást. Karácsonyig igyekszünk bepótolni az elmaradottakat, amelyekhez elengedhetetlen a szülők támogatása és segítsége. A legelső időszak, amely együttműködést igényel, az a beszoktatás.
Az óvodai beszoktatás lényege, hogy a gyermek olyan bizalmi kapcsolatot tudjon kialakítani az óvónővel, amelyre támaszkodhat, amikor édesanyja távol van. Az óvodakezdés során így arra helyeződik a hangsúly, hogy a gyermek megismerje új környezetét és megszeresse a vele foglalkozó óvó néniket, akikhez majd kötődni tud.


- Vannak olyan esetek, amikor életkörülmények miatt nincs idő a hosszadalmasabb beszoktatásra, mert az édesanyának nincs lehetősége a munkából kimaradni. Ilyenkor gyorsabban zajlik le a leválás. A tapasztalatunk az, hogy ezek a gyermekek rövidebb idő alatt szokták meg új környezetüket. Az elválás okozta stressz, még a lassabb folyamatnál sem kerülhető el. Szerencsére az óvodaérett kisgyermekek néhány hét alatt megszeretik és megszokják az óvodát, s jól is érzik itt magukat.


Végül néhány praktikus tanács:

  • Reggelente elköszönéskor ne surranjunk ki, hanem búcsúzzunk el, és minden alkalommal mondjuk el a kicsinek, hogy mikor és ki fog érte jönni.
  • Praktikusabb az idő helyett eseményhez kötni a találkozást pl.: ebéd után, alvás után. Ha nem tudjuk a pontos időpontot, mondjunk neki inkább egy későbbit, mert ha hiába vár ránk a megadott időben, az törést okozhat benne.
  • Az óvodakezdés nem csak a gyermeknek, de a szülőknek is nehéz. Ha a kicsi azt látja, hogy mi is sírunk, fájdalmasan ölelgetjük, és hosszúra nyújtjuk a búcsúzást, ő sem fog tudni megnyugodni. Bíznunk kell magunkban, gyermekünkben és az óvónőkben is, akik a gyermekeinkért vannak ott, és segítik az óvodai életét.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.