Városlista
2019. december 15, vasárnap - Valér

Hírek

2019. Augusztus 14. 14:29, szerda | Belföld

Augusztus 20. - Három napon át várják programokkal az érdeklődőket augusztus 20-án

Augusztus 20. - Három napon át várják programokkal az érdeklődőket augusztus 20-án

Isten éltessen, Magyarország! szlogennel tartják meg a hagyományokhoz híven három napos rendezvénysorozatot az államalapítás ünnepén -

-mondta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Kovács Zoltán elmondta, azt a több mint ezer éve Európa szívében meglévő államot ünneplik, amely nem csak a saját identitását, kultúráját, de Európa kultúráját, határait és identitását is védi.
A programokkal kapcsolatban az államtitkár közölte, a rendezvények már vasárnap elkezdődnek. A Várkert Bazárnál a Magyar Ízek utcája a Kárpát-medence gasztrokultúrájával várja a látogatókat, napközben családi programokkal is készülnek, esténként pedig koncertek lesznek.
Augusztus 20-án, a katonai és állami hagyományoknak megfelelően, reggel zászlófelvonással és 130 katona tisztté avatásával kezdődik a nap, ezen beszédet mond Áder János köztársasági elnök mellett Benkő Tibor honvédelmi miniszter is. Ezt a Magyar Honvédség légi- és vízi bemutatója követi, amelyen a haderő új beszerzésű eszközei is bemutatkoznak - ismertette az államtitkár.
Napközben a rakparton folytatódnak a rendezvények, a tűzijáték este 9 órakor kezdődik. Ezzel kapcsolatban Kovács Zoltán jelezte: a fellövési helyszíneket a tavalyihoz képest délebbre helyezték.

Ezek érdekelhetnek még

2019. December 15. 07:15, vasárnap | Belföld

Könnyebb lesz a hozzátartozók receptjeinek kiváltása

Könnyebb lesz a hozzátartozók receptjeinek kiváltása jövőre az elektronikus meghatalmazás lehetőségével. A meghatalmazás és a törvényes képviselet bármely kormányablakban és a lakossági portálon online is kérhető

2019. December 15. 06:00, vasárnap | Belföld

Összeállt a Fölszállott a páva döntőjének mezőnye

A pénteki, második középdöntő újabb öt továbbjutójával összeállt a Fölszállott a páva idei gyerekévadának döntős mezőnye. A tíz produkciót felvonultató finálét december 20-án láthatja a közönség.

2019. December 15. 05:00, vasárnap | Belföld

Kékestetőn csaknem 20 centis hó van

Kékestetőn 19 centiméteres hóvastagságot mértek szombaton. Az országban máshol is van hó, de csak foltokban - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján.

2019. December 14. 18:00, szombat | Belföld

Nőtt az ezüst népszerűsége az idén

Idén az ezüst keresletét valamivel felülmúlja a kínálat annak ellenére, hogy a kínálat 1018,9 millió unciás mennyisége egy százalékkal kisebb a tavalyinál