Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2019. Július 03. 10:46, szerda | Helyi

Az egészségügy és kórházunk ünnepe 2019.

Az egészségügy és kórházunk ünnepe 2019.

Fejlesztésekre 6 milliárd forint érkezett és a folyamat nem állt le, MRI képalkotó diagnosztikai készülékünk is lesz, országos elismerés többféle is, előléptetések és díjeső

Semmelweis Ignácra, az anyák megmentőjére emlékezett dr. Mészáros Lajos, a Szent Pantaleon Kórház főigazgatója Cserna Gábor polgármester, dr. Kovács Péter, a Járási Hivatal vezetője, Dózsáné dr. Sasvári Ildikó tisztifőorvos, valamint a megjelentek köszöntése után.

Jó alkalom ez az ünnep arra is, hogy visszatekintsünk a közelmúltba, összefoglaljuk az elmúlt év eredményeit, történéseit, sikereit – kezdte beszédét a főigazgató, amit rövidítve közlünk.

Az egészségügy az utóbbi másfél évtizedben, a politikai küzdőtér egyik terepévé lett. Számtalan igaztalan, rossz szándékú kritika éri az ellátórendszert, melynek meglévő gyengébb pontjai felnagyításával sokan politikai tőkét akarnak kovácsolni maguknak. Szerencsére Dunaújvárosban ez nem annyira jellemző, mint az ország más területein.

A kórház legfontosabb eredményei: Megvalósult a sürgősségi osztály és a műtőblokkok rendszere, amit követett közel egymilliárd forint értékű műszerbeszerzés, az Egészségfejlesztési Iroda létrehozása, a CT beszerzés, az energetikai beruházások, épületrészek felújítása. Az összes fejlesztés 2018-ig több, mint 6 milliárdot jelentett. Ezzel párhuzamosan, 1 évtizednyi szünet után először történt bérfejlesztés az egészségügyi dolgozók körében. 73 %-kal nőtt a szakdolgozók bére, az orvos bérek 106 %-kal, a rezidensek bérezése 97 %-kal emelkedett.

Az elmúlt év is bővelkedett fejlesztésekben. 2018-ban fenntartói támogatásból a kórház „A” szárnyi kórtermeinek ablakcseréje, valamint lézer készülék vásárlása valósult meg 20 millió Ft értékben. Képzési programok keretében dolgozóink 2020-ig mintegy 40 millió Ft támogatással fejleszthetik tudásukat.

Fenntartói pályázatból infrastrukturális fejlesztés valósulhatott meg a patológiai osztályon 5,7 millió Ft értékben. Az ápolási eszközpark fejlesztésére 13,5 millió Ft értékben került sor. Ezek mellett orvostechnikai eszközök beszerzésére, a Rendelőintézet liftcseréjére, a mosdók felújítására, a tornaterem és a diabetológiai szakrendelés korszerűsítésére, és akadálymentesítésre 285 millió forintot fordítottunk és fordítunk. idei fejlesztés lesz a „Családbarát Szülészet” kormányzati pályázaton nyert összegből. Az idei fenntartói vis maior keretből tudjuk megvalósítani épületeink biztonságos víz- és áram betáplálását biztosító rendszereinek felújítását közel 50 millió forintból.

2010 óta valamennyi fejlesztésünk átgondolt stratégia mentén valósul meg.

A gyógyításhoz azonban nemcsak épületek és műszerek kellenek, hanem megfelelő számú és képzettségű munkaerő is. Köztudomású, hogy ellátó rendszerünkben ez az egyik legszűkebb keresztmetszet. Ebben jelentenek segítséget a képzési és humán erőforrás támogató pályázatok, de azt is elmondhatjuk, hogy a kórházvezetés egyik fő feladata a tág értelemben vett humánerőforrás menedzsment. Olyan munkakörülményeket kell teremtenünk, olyan támogató légkört kell kialakítanunk, hogy munkatársaink megtalálják számításaikat, szívesen jöjjenek és maradjanak kórházunkban.

Törekvéseinket több helyről elismerték. Munkahelyi bölcsödét működtetünk, ezért az EMMI „Családbarát Munkahely” címmel jutalmazta kórházunkat. Képzési potenciálunk elismeréseképpen a Semmelweis Egyetem Gyakorló Kórháza lehetünk 2016 óta. A szakmai folyamatok és a kórházműködtetés szabályozottságának és hatékonyságának elismeréseképpen kétszer egymás után, 2016-ban és 2017-ben a „Medicina Fórum” rangos zsűrije „Kiváló Városi Kórház” kitüntetésben részesítette intézményünket. A családbarát elvek érdekében tett erőfeszítéseink elismeréseképpen 2018-ban két osztályunk, a Szülészet Nőgyógyászat, valamint a Fül-orr-gégészet nyerte el a Kórházszövetség „Családbarát Kórházi Osztály” címét, majd hozzájuk csatlakozva idén az Urológia is elnyerte ezt a címet.

A közlekedési adottságok javulásával, az M6-os autópálya déli bővülésével és a Duna-híd átadásával új területek kerültek ellátási körzetünkbe, 25%-kal megnövelve annak létszámát. Sajnos a finanszírozási rendszer nem veszi figyelembe ezeket az adottságokat, változásokat, így a legszorosabb kontroll mellett sem nullszaldós a gazdálkodásunk. Külső adottságként értékelendő az is, hogy Dunaújváros környezetében 50-80 km-es körön kívül helyezkedek csak el a környező kórházak. Ezért szükséges, hogy viszonylag széles szakmai paletta álljon rendelkezésre helyben. Nem fejleszthető vissza ez a kórház anélkül, hogy sérülnének a körzet 130 ezer lakosának gyógyulási esélyei. Bár állami fenntartásúak vagyunk, helyben is igyekszünk illeszkedni a város életébe, jó kapcsolatot ápolunk az önkormányzattal, a helyi politikai szereplőkkel, társintézményekkel, helyi cégekkel, vállalkozásokkal. Köszönjük mindezen személyek, intézmények támogatását és azt a lokálpatrióta szemléletet, mely a kórházunk irányába megnyilvánul.

Végezetül szeretném megköszönni munkatársaimnak az egész éves kitartó munkát és az intézmény iránti lojalitást.

Cserna Gábor polgármester megjegyezte, hogy öröm részt vennie a rendezvényen. Megemlítette, hogy noha állami fenntartású intézmény a kórház az egyetemhez hasonlóan, kitért a Lorántffy középiskola képesített nővéreket kibocsátó szerepére és arra hogy az itt működő intézmények a fenntartótól függetlenül városunk részei és számol velük az önkormányzat, Jó hírt is megosztott a résztvevőkkel, nevezetesen azt hogy rövidesen egy korszerű MRI képalkotő diagnosztikai készülékkel is gyarapodni fog a Szent Pantaleon Kórház eszközparkja.

Kórházunk ünnepének fényét és rangját emeli, hogy a legjobban teljesítő orvosok, nővérek, szakdolgozók ez alkalommal vehetik át nyilvánosan a Szent Pantaleon Emlékérmet, az előléptetésükről szóló okmányt és egyéb elismeréseiket.

Szent Pantaleon Emlékérmet kapott (az érem számozott)
115. Dr. Szász Gyula vezető főorvos, Kardiológia
116. Dr. Juhászné Bordács Veronika vezető ápoló, Ápolási igazgatóság
117. Sztipanov Andrea osztályvezető, Kontrolling

„Szent Pantaleon Kórház Kiváló Dolgozója” kitüntetésben részesült:

Dr. Mohamed Al-Sheraji főorvos, általános sebészet
Dr. Sánta Imola adjunktus, belgyógyászat
Kovács Orsolya ápoló, belgyógyászat
Nyuli Nóra osztályvezető főnővér-helyettes, AIBO
Barcsiné Csányi Magdolna ápoló, Pszichiátria
Somogyi Attila betegszállító,
Kubovicsné Harsányi Márta közbeszerzési menedzser, Gazdasági igazgatóság
Vozik László portás, Rendészet

Igazgatói dicséretek:
Főigazgatói dicséretet kapott:
Dr. Gajdács Erika főorvos – Belgyógyászati osztály
Orvosigazgatói dicséretet kapott:
Dr. Horváth Ágota főorvos – Általános Sebészeti osztály
Ápolási igazgatói dicséretet kapott:
Borné Pénzes Éva osztályvezető főnővér – Krónikus Belgyógyászati osztály
Gazdasági igazgatói dicséretet kapott:
Supolló Andrea osztályvezető – Anyaggazdálkodási osztály

Előléptetések:

Főorvosi kinevezést kapott:
dr. Barna András – adjunktus
dr. Horváth Ágota – adjunktus
dr. Kaprielian Zaven
dr. Kotmayer József – adjunktus
dr. Soós Zita – adjunktus
dr. Szabó Ignác – adjunktus

Adjunktusi címet kapott:
dr. Hiller Bernadett – szakorvos
dr. Vajda Márk – szakorvos

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi

AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA

Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.

2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi

A fejlesztés újabb állomása

Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét

2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi

Élsportolók jártak a Dózsa iskolában

Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.

2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi

Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége

Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.