Hírek
2013. December 08. 16:11, vasárnap | Helyi
Az eltűnt gyerekekért
December elején városunkban járt Kárász Róbert, akit Cserna Gábor polgármester fogadott a Városházán.
Az országos kereskedelmi tévécsatorna műsorvezetője három társadalmi célú programot menedzsel: a Fogadj Örökbe Egy Macit, a Kapunyitási Pánik Fesztivál, és az Ezer Lámpás Éjszakája. Ez utóbbival kereste fel Cserna Gábort, városunk polgármesterét, hogy mi is csatlakozzunk a kezdeményezéshez. Minden év május 25-én, az Eltűnt gyerekek világnapján egésznapos rendezvényt tartanak, amelynek célja, hogy országos összefogással és annak figyelemfelkeltő hatásával még többet tehessünk az eltűnt gyerekekért.
Az Ezer Lámpás Éjszakája programsorozat legmeghatóbb pillanata az, amikor az ország több városában, egy időben a magasba engedik azt a több ezer világító lufit, amelyekkel az eltűnt gyerekekre emlékeznek. Azok a fiatalkorúak pedig, akik látják a fényt, de távol vannak szeretteiktől, sose felejtsék el, hogy őket is hazavárják. Ezen kívül, a kezdeményezés részeként, találkozhattunk már tejes dobozokon, ásványvizes flakonokon eltűnt gyerekek fotóival. A találkozó alkalmával Cserna Gábor polgármester megerősítette csatlakozási szándékunkat, amelyről a decemberi közgyűlésen szavaznak majd a képviselők.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:27, csütörtök | Helyi
BEJELENTETT MUNKAHELY NÉLKÜL, CSALÁSOKBÓL TARTOTTA FENN MAGÁT
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága befejezte a vizsgálatot egy székesfehérvári nővel szemben, akit jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja terhel.
