Városlista
2026. június 9, kedd - Félix

Hírek

2014. Szeptember 18. 20:48, csütörtök | Helyi

Az MTK elleni találkozóra készülve

Az MTK elleni találkozóra készülve

A végjátékban fejlődnie kell a Dunaújváros PASE labdarúgócsapatának.

Dobos Barna a Dunaújváros PASE labdarúgócsapatának sportigazgatója a nyíregyházi mérkőzés kapcsán értékelt. Az együttes sajtótájékoztatóján a hétvégi bajnoki találkozóra való felkészülésről is szó esett.

Dobos Barna: – Azzal nem mondok újat, hogy újabb idegenbeli találkozóra készülünk. Továbbra is az a célunk, hogy minél több pontot gyűjtsünk össze az idegenbeli összecsapásokon. Természetesen, mint a szurkolók, a játékosok, én is nagyon tudnék örülni, ha megszereznénk az első győzelmünket. Az MTK rendkívül jó pozícióban várhatja ezt a mérkőzést, akár papírformának is tarthatják, hogy nekik hazai pályán ezt a mérkőzést meg kell nyerni. Mi megpróbáljuk megnehezíteni a dolgukat, és szeretnénk pontot, pontokat hazahozni.

Szekeres Adrián: – Az MTK erős csapat, ezt a tabellán elfoglalt helye is alátámasztja. Számomra nem ismeretlen a fővárosi csapat és Garami Józsi bácsi sem, hiszen több évet játszottam ott. Ők is látnak bennünket, látják, hogy a pontjaink száma most már nem tükrözi a pályán mutatott játék minőségét, hiszen most már nincsenek ellennünk sima mérkőzések, mint a bajnokság elején volt. Biztos vagyok abban, hogy nagyon készülnek ránk. Két olyan csapat fog találkozni, akik játszani akarják a focit. Biztos vagyok benne, hogy jó mérkőzés lesz.

Riberio Thiago: – Nagyon jó csapathoz utazunk. Az utóbbi időben sokat javult a csapatjátékunk, hiszen egyre kevesebb hibával játszunk. Úgy érzem, hogy közel vagyunk ahhoz, hogy megszerezzük az első győzelmünket. Bízom abban, hogy ez akár szombaton sikerülhet.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.