Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2010. Október 03. 07:38, vasárnap | Helyi

Az első félidőben elbukták Radulovicsék

Az első félidőben elbukták Radulovicsék

A székesfehérvári ALCOA FKC-RIGHTPHONE vendége volt a az új néven szereplő női kézilabda csapatunk, a DUNAÚJVÁROS-REGALE ENERGY KLÍMA. Az új főszponzor nem hozott szerencsét, gyenge első félidő után ötgólos vereséget szenvedett Kiss

Érdekesen alakult a dunaújvárosi női csapat számára a fehérvári mérkőzés első félideje. A nagyszerűen és gólerősen játszó Radulovics vezetésével hamar előnyt szerzett a csapat, és az első negyedórában négy góllal is jobban voltak az újvárosi lányok. Az első játékrész második felében viszont érthetetlen módon megtorpant a csapat, és pillanatok alatt a jelentős előnyből még nagyobb hátrány lett,hét találatnyi különbséggel fordultak a gárdák.

A második félidőben mindent megtett a dunaújvárosi együttesa felzárkózás érdekében, de a kezdeti lendület után az Alcoa tudta növelni a különbséget. A hajrában Ferlingék ismét elkapták a fonalat, de ez már csak a szépítéshez volt elég. A mérkőzésen végül öt góllal, 32-27 arányban a haza pályán játszó Székesfehérvár bizonyult jobbnak.

ALCOA FKC–DUNAÚJVÁROS 32–27 (20–13)

DUNAÚJVÁROS: Víg – Balogh 3, Velky, Takács D., Gáspár 3, Ferling 4, Nagy I. 1. Cs: Pisák (kapus), Radulovics 15, Jókai, Takács L., Sári, Erdősi 1. Edző: Kiss Szilárd

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi

AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA

Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.

2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi

A fejlesztés újabb állomása

Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét

2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi

Élsportolók jártak a Dózsa iskolában

Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.

2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi

Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége

Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.