Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2015. Július 07. 01:33, kedd | Helyi

Barbi és a rászorulók

Barbi és a rászorulók

Barbinak nyolcévesen agydaganat volt. Aztán megvakult. Néhány évre rá elvesztette az édesanyját, aki egyedül nevelte, gondoskodott róla. A nagymamája maradt neki a világból és a féltestvére. Aztán már a mama sincs vele…

Örökölt egyharmad lakást, amibe be szeretne kötözni, hogy maga magában éljen. A „vakodában” sok mindent megtanult, például azt is, hogyan kell tojást sütni, bekapcsolni a mosógépet, szétválogatni a ruhákat. Még takarítani is, persze az nem annyira precíz, mintha látna az ember. Ezeket mind végre kipróbálhatja, mert hisz abban, hogy mindent meg tud oldani, amit mások, persze egy kicsit fél is. Mint ahogy mindannyian félünk a változástól. Ő talán egy kicsit jobban, mert egy csomó láthatatlan akadály van, amivel meg kell még küzdenie. Meg kell tanulnia az új lakáshoz az új útvonalat. Nincsenek még arra barátai, akik segítenek, ha gond van, egy bevásárlásnál, egy telefonhívásnál, mint itt a Dózsa I-ben.


- Miért akarsz rólam írni megint? Már így van egy lány, aki csúnyákat mond, rólam- kérdezi.
- Talán azért, mert aki eljött a jótékony célú estedre, az kíváncsi lehet arra, hogy mi történt veled azóta…
Kicsit elgondolkodott, majd biccentett rá. Tehát…
- Jelenleg 750.000 forint áll Barbi rendelkezésére, mondja Husztiné Pákozdi Gabriella, pedagógus, aki a jótékony célú koncertet szervezte.


- Ez az összeg naponta változik, hiszen mindig vannak újabb és újabb adományok. Legutóbb dr. Dorkota Lajos küldött 100.000 forintot. De kaptunk kádat, bútort, konyhaszekrényt, sok-sok munka- és alapanyag adományt is. Szükség is van rá, hiszen a helyzet sokkal rosszabb, mint azt gondoltuk. A felújítás során egyre másra jöttek elő a problémák. Kiderült, hogy ki kel cserélni a villanyvezetékeket, a radiátorokat, az ablakok nem záródtak, s Barbi nem érte el a kilincset, a parkettát fel kellett bontani, alatta pedig már porózus volt a beton. S ráadásul a háztartásban, semmi, de semmi nem volt már használható. Gyakorlatilag egy tányérja sincs Barbinak. Mindent meg kell vennünk a hűtőtől az edényekig. S persze azt is figyelembe kell venni, hogy egy nagyon kis lakásról van szó, és még bútorból sem fér el akármekkora. Szegedről kaptunk kádat, Pestről a nőegylettől konyhabútort. És Barbi is spórolt és dolgozott, árusította a maga készítette kerámiáit, s összegyűjtötte a vágyott sarokkanapéra valót. Az adományok jó helyre kerülnek, hiszen hatvanezer forint körüli a nyugdíja, s ebből kell kifizetnie még a vakvezető kutyájának az élelmezését is.


Cserna Gábor polgármester jól ismeri Jovány Barbara helyzetét, ezért megkérte a DVG Zrt-t, hogy szakemberekkel segítsenek befejezni a lakásfelújítást, hogy a fiatal lány nyár végére már birtokba vehesse otthonát. Elmondta azt is, hogy a DVG Zrt Fészek étterme és a Campus étterem közösen vállalta, hogy otthonába viszi Barbinak az ebédet. Cserna Gábor, polgármester arról is beszélt, hogy nem csupán Jovány Barbarának, hanem minden rászoruló gyermeknek segít az önkormányzatunk a nyári szünet alatt is. Egy pályázat révén a város 6,5 millió forintot fordíthat a gyermekek ingyenes nyári étkezetésére június 22-augusztus 28. között.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi

AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA

Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.

2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi

A fejlesztés újabb állomása

Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét

2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi

Élsportolók jártak a Dózsa iskolában

Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.

2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi

Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége

Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.