- Mi vakok a kezünkkel látunk, tehát tapogatnunk kell, már pedig a járvány idején ez az pont, amit nem szabad. Így nem csupán az okozott nehézséget, hogy a járulékos betegségeim miatt szigorú karaténban voltam, hanem az is, hogy a vakvezető kutyám szükségleteit nem tudtam megoldani m- meséli Jován Barbara.
- Egyedül élek, így nem egyszerű még a saját magam ellátása sem, de Bebe kutyám sétáltatása végképp nagy fejtörést okozott, de szerencsére egy nagyon kedves ismerősömnek jeleztem a gondot, aki feltette a közösségi oldalra a problémám, s máris jelentkeztek, akik elvállalták, s beosztották egymás között ezt a feladatot.
- Bebét mondtál, a korábbi kutyád Happy volt…
- Igen, legnagyobb szomorúságomra, Happynek nyugdíjba kellett vonulnia, mint munkakutyának, s nem maradhatott nálam. Tízéves volt, bár én nem éreztem úgy, hogy megöregedett volna, de ez nem az én döntésem volt. Sajnos, nyugodtan mondhatom , hogy majd a szívem szakadt meg, hiszen nekem a társam, a barátom volt. Úgy tudom, itt él a városban, nagyon-nagyon szeretném, ha meglátogathatnám, mert majd belebetegedtem az elválásba. Néhány nehéz hónap után, kutya nélkül nem tudtam közlekedni, kaptam meg Bebét. Természetesen az együtt töltött idő alatt őt is megkedveltem, most készülünk a vizsgára, remélem, sikeresen túl leszünk rajta. Bebe is kedves, szeretetre méltó, ugyanúgy szereti az almát, mint Happy, de nem volt egyszerű időszak az elmúlt félév az életemben.
Jován Barbara nevét nagyon sokan ismerik a városban. Hatéves korában agydaganat következtében megvakult, néhány évre rá meghalt az édesanyja is, s a nagymamája elvesztése után összefogott a város, hogy önálló, vak számára is lakható fedele lehessen Barbinak a nagymamai lakásból.
- A Happynek köszönhetem, hogy túléltem a mama halálát, ha sírtam, mindig odabújt hozzám, éreztette, hogy nem vagyok egyedül. Nagyon hiányzik nekem.
- Hogyan telnek a hétköznapok?
- Minden rendben. Horváth Attila hozzájárult, hogy a Campus étteremből ebédet kaphassak, a nővéremre is számíthatok, rendszeresen meglátogat, segít a takarításban. Vannak, akikre a bevásárlásnál számíthatok. Igen, nekünk az a baj, hogy szükségünk van nagyon sok dologhoz támogatásra, s nem egyszerű segítséget kérni, de muszáj.
A szarvasi barátnőm sem tudott a vírus miatt meglátogatni, elmaradnak a táborok, és sajnos nem tudok kerámiákat sem készíteni, mert a vakok intézetében megszűnt a műhely. Ez egy nagyon nehéz időszak volt, de remélem, hogy most már minden jobb lesz.