Hírek
2014. Március 27. 02:03, csütörtök | Helyi
Berobbant a kamragáz a kokszolóban
Nem sokkal délelőtt tizenegy óra előtt érkezett a jelzés, hogy Dunaújvárosban, az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. kokszoló üzemében robbanás történt március 26-án.
A létesítmény tűzoltói már a helyszínen voltak, a katasztrófavédelem műveletirányítása pedig a megyei műveleti szolgálatot, a mobil labort és a dunaújvárosi tűzoltókat riasztotta a helyszínre.
A teljes védőfelszerelésben történő felderítés során kiderült, hogy az üzem épületének kisebb részén, egy földszinti és a felette lévő első emeleti helyiségekben, összesen körülbelül százötven négyzetméteren tűz van, amelynek kamragáz robbanás az oka. Az üzem szakemberei nitrogéngázzal elfojtották a csővezetékben lévő tüzet, a helyiségekben felcsapó lángokat pedig a létesítményi és a hivatásos tűzoltók közös erővel, két vízsugárral eloltották. Időközben a helyszínre érkező mobil labor munkatársai gázkoncentráció méréseket végeztek az épületben és a környezetében is, azonban egészségre ártalmas szennyeződést nem lehetett kimutatni. A robbanás következtében a födém és az első emeleti fal is megsérült, az omlásveszély miatt, az esetleges balesetek elkerülése érdekében a falat lebontották a tűzoltók. Az eseménnyel összefüggésben személyi sérülés nem történt.
A kokszolás során szénből állítják elő a kokszot, az eljárás során keletkezik az úgynevezett kamragáz, ennek nagyobb része metán, amely „A” tűzveszélyességi osztályba tartozik, tehát fokozottan tűz- és robbanásveszélyes. A kamragázzal egyébként jellemzően a gyár területén lévő kemenceblokkokat fűtik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:27, csütörtök | Helyi
BEJELENTETT MUNKAHELY NÉLKÜL, CSALÁSOKBÓL TARTOTTA FENN MAGÁT
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága befejezte a vizsgálatot egy székesfehérvári nővel szemben, akit jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja terhel.
