Hírek
2012. Április 02. 16:32, hétfő |
Helyi
Forrás: Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság / fotó:google
Betörés! Harminc pince, egy éjszaka alatt
Három fiatalkorú lány és két férfi több szatyornyi fémet szedett össze a Dózsa György út és a Szórád Márton út pincéiből.
A Fejérmegyei Rendőrkapitányság közleménye:
Hajnali két órakor vonták ellenőrzés alá a járőrök a két fiatal lányt a Szórád Márton út 20. szám előtt. A járőröknek gyanús lett a szatyrokat pakolgató két fiatal és felszólították őket, hogy igazolják magukat. A két fiatalkorúval adataik alapján nem is lett volna semmi gond, ellenben a szatyrok furcsa, látszólag értéktelen vacakokkal voltak telerakva. Fémdarabok, huzalok, csupa olyan holmi, amelynek egyetlen közös nevezője az értéktelenségen kívül, hogy fémből voltak. A járőröknek beugrott, hogy ilyesmit a pincéjében tárol a városi ember, ezért körülnéztek a környék lépcsőházaiban és mindjárt az elsőben öt feltört pincét találtak.
A két fiatalkorú lányt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra. A kihallgatások során kiderült, hogy a két lányon kívül két férfi és egy harmadik lány is részt vett a betörésekben. Nagyságrendileg úgy harmincban. A dolog további érdekessége, hogy mindezt egy éjjel követték el. A zsákmány többnyire apró tárgy volt, valamiféle fém, színesfém, amiből pénzt reméltek. Előfordult, hogy maga a kár amit a rongálással okoztak nagyobb volt, mint a pincerekeszből eltulajdonított érték. A jelen ügyben szereplő betörések a Szórád Márton és a Dózsa György út házaihoz köthetők, ugyanakkor megelőzően a város több pontján is váltak ismertté hasonló bűncselekmények.
A rendelkezésre álló adatok alapján nap közben elfogásra került a két lány három társa is. Köztük az a 26 éves férfi, akinek előzetes letartóztatásba helyezésére tett indítványnak a hétvégén helyt adott a bíróság. Az ügyben szereplő három fiatalkorú lány és egy 19 éves helybéli férfi szabadlábon védekezik. A rendőrség vizsgálja esetleges további érintettségüket, a városban elkövetett hasonló jellegű bűncselekmények esetében.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Szeptember 12. 10:00, szombat | Belföld
A lakossági tűzifa ára a 2026. január 1-jén alkalmazott fogyasztói árat nem haladhatja meg
A kormány határozata értelmében az állami tulajdonban lévő erdőkből származó lakossági tűzifatermékek nettó ára nem haladhatja meg a 2026. január 1-jén alkalmazott lakossági fogyasztói nettó árat
2026. Szeptember 12. 08:00, szombat | Belföld
Ma tartják a kötcsei találkozót
Ma tartják a kötcsei találkozót, ahol Orbán Viktor, a Fidesz elnöke mond beszédet.
2026. Szeptember 12. 06:00, szombat | Belföld
Magyar Péter: havi 5 ezer forintos kompenzációban részesülnek a maximum 150 lóerős, dízelüzemű gépkocsik tulajdonosai
Decemberig a legfeljebb 150 lóerős, dízelüzemű gépkocsik tulajdonosai összesen 20 ezer forint kompenzációban részesülnek - jelentette be a miniszterelnök péntek délután a Facebook-oldalán.
