Városlista
2026. július 25, szombat - Kristóf, Jakab

Hírek

2025. Február 23. 08:58, vasárnap | Belföld
Forrás: MTI

Bírók tüntettek az igazságszolgáltatás függetlenségéért Budapesten

Bírók tüntettek az igazságszolgáltatás függetlenségéért Budapesten

A bírók és az igazságszolgáltatás függetlenségéért demonstrációt tartottak a Magyar Bírói Egyesület (MABIE) szervezésében szombaton Budapesten.

Boros Katalin, a MABIE elnöke az Igazságügyi Minisztérium előtt megtartott tüntetésen hangsúlyozta: azért szervezték a demonstrációt, mert úgy érzik, hogy az elmúlt időszak intézkedései nyomán sérül a bírók függetlensége.

A törvényhozó és végrehajtó hatalom ugyanis a jogállami jogalkotás megkerülésével fogadta el a bírósági szervezet akaratával szemben a szervezeti és jogállási reformot, vagyis valódi egyeztetés nélkül kerültek a törvényhozás elé a bírósági szervezetet alapjaiban érintő jogszabályok
- mondta.

A megfelelő bérkorrekció elmaradása miatt pedig a bírósági szervezetben dolgozók újra és újra kiszolgáltatottá válnak - tette hozzá.

Hangsúlyozta, csak teljes bírói függetlenség mellett tudják a társadalom javát szolgálni, illetve ha egzisztenciálisan is megfelelő körülmények között tudnak dolgozni.
Az igazságszolgáltatás nem csupán egy hatalmi ág, hanem az a pillér, ami biztosítja, hogy a társadalom igazságos és kiegyensúlyozott maradjon. Ha pedig a bírói függetlenség megrendül, akkor minden állampolgár jogai veszélybe kerülnek, mert nincs szabadság független igazságszolgáltatás nélkül - emelte ki Boros Katalin.

Mikael Sjöberg, az Európai Bírói Egyesület (EAJ) elnöke szerint a magyar bírók demonstrációja azt jelzi, hogy Magyarországon a végső kihívásnak van kitéve a jogállam.

Azt mondta, hogy az Európai Bírói Egyesület támogatja a magyar bírósági dolgozók tiltakozását, mert szabad és független bírók és bíróságok nélkül, amelyek a törvényhozás és a végrehajtó hatalom felett őrködnek, nem működik a demokrácia.

Felidézte, hogy az EAJ az elmúlt év végén levélben tiltakozott Magyarország igazságügyi miniszterénél amiatt, hogy a bírói béremelést a bírói függetlenséget aláásó igazságügyi reform feltételéhez akarja kötni a kormányzat. Továbbá az elmúlt évi küldöttgyűlésükön állásfoglalást fogadtak el arról, hogy a magyar bírók javadalmazásának szintje ellentétes az európai és nemzetközi normákkal.

Ezért felszólították a magyar hatóságokat, hogy a más hatalmi ágakban dolgozók szintjére emeljék a bírók fizetését
- sorolta.

Duro Sessa, a Nemzetközi bírói Egyesület (IAJ) elnöke beszédében rámutatott arra, hogy a végrehajtó hatalomnak biztosítania kell az igazságszolgáltatás számára a feladata ellátásához szükséges eszközöket. Lehetőséget kell biztosítania a bírói karnak arra, hogy részt vegyen az igazságszolgáltatás költségvetésére vonatkozó döntésekben, továbbá konzultálni szükséges velük minden őket érintő döntés előtt.

"Éljen a bírók függetlensége" - fejezte be beszédét Duro Sessa.

Baka András, aki 2012-ig töltötte be a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztét felidézte: a Kúria elnöke úgy nyilatkozott, hogy a bíróknak nem az utcán, hanem a tárgyalóteremben a helyük. Ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy a bírókat ugyanúgy megilleti a véleménynyilvánítás szabadsága, mint bármely más állampolgárt. És amikor a jogállamiság veszélyben van, ez nem csupán joguk, hanem kötelességük is - hangsúlyozta.

"Ki emeljen szót a jogállam lebontása ellen, ha nem a bírók?" - tette fel a kérdést.

Úgy vélekedett, mára az a helyzet alakult ki, hogy a bíróságok nem tudják betölteni a fékek és ellensúlyok rendszerében nekik járó szerepüket. Enélkül pedig nincs jogállam - mondta.

Szerinte a kormányzat erőből viszi át az akaratát, az Alkotmánybíróság segítségével és a Kúria jogegységi döntéseivel szűkítik a bírók jogértelmezési tevékenységét, ami az igazságszolgáltatás függetlenségének súlyos korlátja.
Baka András szerint elfogadhatatlan az egységes bírói bértábla megszüntetése, és a kúriai bírók számára külön alku keretében, kollégáiknál lényegesen magasabb juttatás biztosítása. A megkülönböztetés célja a bírói kar ismételt megosztása és a kúriai lojalitás biztosítása - mondta.

A demonstráció résztvevői a Kossuth téren, az Igazságügyi Palota előtt gyülekeztek, majd a tüntetők az Igazságügyi Minisztérium Nádor utcai épületénél felállított színpadhoz vonultak.

Címkék: bírók, demonstráció

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld

Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében

Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.

2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld

Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.

2026. Július 25. 07:00, szombat | Belföld

Semjén Zsolt: a KDNP akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja és minden verzióra készen áll - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke pénteken Tusnádfürdőn újságíróknak.

2026. Július 25. 05:00, szombat | Belföld

Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton

Az előzetes adatok alapján szombat hajnalban megdőlt az országos hajnali hidegrekord, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Lénárddarócon 4,6 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet