Hírek
2026. Május 30. 09:37, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
BL-döntő - Budapest Airport: jelentősen több gép érkezik a reptérre
A forgalomnövekedés már pénteken is érzékelhető az UEFA Bajnokok Ligája döntője miatt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren: majdnem 750 gépmozgás várható, ami több mint 71 000 utast jelent, ez nagymértékben meghaladja az átlagos pénteki, mintegy 450 gépmozgást - közölte a Budapest Ariport Zrt. az MTI érdeklődésére.
Azt írták, hogy az UEFA Bajnokok Ligája döntő a szurkolók és a csapatok mellett a fogadóváros életében is kiemelt jelentőségű esemény, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér számára pedig nem mindennapi kihívást jelent: vendégek és szurkolók tízezrei érkeznek Budapestre, a gépmozgások száma közel duplájára nő, az utasforgalom átlagosan 60 százalékkal emelkedik május 29. és 31. között.
Az előzetes tervek alapján szombaton és vasárnap is a péntekihez hasonló, nagy forgalom várható, így a BL-döntő időszak mindhárom napján csúcsforgalom lesz a repülőtéren.
Hozzátették, hogy a légikikötő munkatársai, önkéntesei, a hatóságok és partnervállalatok is azon dolgoznak, hogy a mérkőzéstől függetlenül induló és érkező utasok, a csapatok és a szurkolók utazása is gördülékeny legyen.
A repülőtér speciális folyamatokat dolgozott ki az esemény időszakára, továbbá ideiglenes infrastruktúra-elemeket is kialakított, és az utasok biztonsága érdekében a helyszínt a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság kiemelt létszámban biztosítja.
A kormány a Facebook-oldalán közölte, hogy nincs veszélyben a szombati UEFA Bajnokok Ligája döntő rendezése: Magyarország kormánya biztosítja a Lounge Event minden érintett alvállalkozóját, hogy a szerződésszerűen teljesített feladatok ellenértékét rendezni fogja a sportesemény döntőjének szervezésével kapcsolatban.
"A kormány célja, hogy a folyamatban lévő, nemzetgazdasági- és kiemelt állami jelentőségű rendezvények előkészítésében és lebonyolításában érintett alvállalkozók továbbra is stabil működési környezetben láthassák el feladataikat; ennek érdekében a Miniszterelnökség és a Belügyminisztérium folyamatosan figyelemmel kíséri és koordinálja a folyamatokat valamint biztosítja a szerződésszerűen teljesített szolgáltatások fedezetét" - fogalmaztak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Július 25. 07:00, szombat | Belföld
Semjén Zsolt: a KDNP akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja és minden verzióra készen áll - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke pénteken Tusnádfürdőn újságíróknak.
