Hírek
2010. Július 02. 15:56, péntek | Helyi
Botrány a zöld rendelőben. Kizárták a betegeket...
Zárt ajtókat találtak a betegek és a dolgozók ma reggel a II, Rendelőnél. Persze már valami benne volt a levegőben. A Zöld Rendelő bérleti szerződése eléggé szaglott. Most a zárt ajtók gyakorlatilag a tulajdonosok ultimátumát jelentett
A tulajdonos önkormányzattól 2010. július 10-ig kaptunk haladékot, hogy a II. Rendelőintézet többségi tulajdonosa, a Pentinvest Kft. és intézményünk között mai napig fennálló bérleti szerződést újratárgyaljuk és megegyezzünk annak mindkét fél számára elfogadható módosításában. A tárgyalások már folynak, a jövő hét közepére tűztük ki a megbeszélés következő időpontját. Közben az előzetes terveinknek megfelelően a héten is folytattuk szakrendeléseink átköltöztetését. Kedvező fordulatot vett az élményfürdőbe való kiköltözésünk, mert a mozgásszervi betegségekkel kapcsolatos szakrendeléseink (reumatológia, ortopédia, fizikoterápiás, mozgásszervi rehabilitáció, masszázs) hétfői nappal az élményfürdő II. emeletén lévő gyógyító részlegén indulhatnak.
Ma reggelre mindennemű előzetes tájékoztatás nélkül vélhetően a többségi tulajdonos Pentinvest Kft. a II. Rendelőintézet bejáratain kicseréltette a zárakat, és műszaki okra hivatkozva senkit nem engedtek be. A kórházi szakrendeléseken túl a háziorvosokhoz, a fogorvosokhoz, és a gyógyszertárba sem tudtak bejutni a betegek.
Rendőrség jelenlétében a műszaki osztályunk dolgozói kinyitották a bejárati ajtót, és ezek után megkezdhettük a szakrendeléseinken való munkát, a háziorvosokkal és fogorvosokkal együtt.
A többségi tulajdonos hozzáállását látva úgynevezett vészforgatókönyvet kényszerültünk életbe léptetni, ennek megfelelően a lehető leghamarabb minden szakrendelésünket kiköltöztetjük a II. Rendelőintézetből, hogy a lakosság ne maradjon ellátatlanul.
Bízva a lakosság megértő türelmében a szakrendeléseket 07.05.-től a következő helyeken találják meg:
Tüdőgondozó: I. Rendelő intézet 5. szint
Mentálhigiénés gondozó: Kórház (volt fertőző épület) II. emelet. (Kórház gazdasági bejáratától közelíthető meg)
Fizikóterápia: Élményfürdő II emelet gyógyászati részleg
Urológia: Kórház (volt fertőző épület) földszint (Kórház gazdasági bejáratától közelíthető meg)
Fogszabályzás: I. Rendelőintézet 6. szint
Onkológia: I. Rendelőintézet sebészeti vagy nőgyógyászati szakrendelés
Szemészet: I. Rendelőintézet 4. szint
Fül-orr-gégészet: Kórház (volt fertőző épület) földszint. (Kórház gazdasági bejáratától közelíthető meg)
Audiológia: Kórház (volt fertőző épület) földszint (Kórház gazdasági bejáratától közelíthető meg)
Mozgásszervizi rehabilitáció: Élményfürdő II emelet gyógyászati részleg
Reumatológia: Élményfürdő II emelet gyógyászati részleg.
Diaetológia: I. Rendelőintézet 7. szint (régi helye)
EKG: Kórház I. emelet „B” szárny
Belgyógyászat: I. Rendelőintézet 4. szint
Bőrgyógyászat: Kórház Infektológi épület földszint (Kórház gazdasági bejáratától közelíthető meg)
Foglalkozás egészségügy: Kórház Infektológi épület II. emelet földszint (Kórház gazdasági bejáratától közelíthető meg)
Tisztelettel: Dr. Mészáros Lajosügyvezető főigazgató-főorvos
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:27, csütörtök | Helyi
BEJELENTETT MUNKAHELY NÉLKÜL, CSALÁSOKBÓL TARTOTTA FENN MAGÁT
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága befejezte a vizsgálatot egy székesfehérvári nővel szemben, akit jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja terhel.
