Hírek
2016. Április 07. 09:59, csütörtök | Helyi sport
Bravúr helyett jól jött a döntetlen is
Bravúrra készült, de meg kellett elégednie egy ponttal a DPASE erősen fiatal együttesének.
Egymás után második bajnokiján sikerült pontot szereznie a Dunaújváros PASE labdarúgó csapatának, mely 1-1-es döntetlent ért el a Szolnok elleni hazai összecsapáson.
A Sopronban elért 1-1-es döntetlen után azokat a szolnokiakat látta vendégül a Dunaújváros, akik a forduló előtt mindössze egyetlen helyezéssel és egy ponttal előzték meg Dobos Barna labdarúgóit. A vendégek az összecsapás esélyeseként a három pont megszerzésének reményében léptek pályára, melyben három egykori dunaújvárosi játékos – Villám, Urbin és Nagy – kezdőként kapott szerepet Csábi József vezetőedzőtől. Szellák lövéssel indult a találkozó az első hazai szöglet végén, de az alaposan fölé szállt, majd Vajda szabadrúgása csúszott el a lábak mellett.
A 11. percben Nagy sarokrúgása után pattant hazai fejről kapu mellé a labda, majd az ellentámadásból hatalmas ziccer adódott Keglovics előtt, aki már csak a kapussal állt szemben, de Somogyi elvetődve védett. A Szolnok beívelésekből próbálkozott, de a hazai védők jól terelgették ki a labdákat, és a lestaktika is működött. A 22. percben Keglovics tört be határozottan a vendég tizenhatoson belülre, akit Fritz csak szabálytalanul tudott megállítani. Őt a játékvezető azonnal ki is állította, majd a jogos büntetőt Koval magabiztosan értékesítette (1-0).
Tíz percig örülhettünk az előnynek, hiszen a tíz emberre fogyatkozott vendégek szinte a semmiből egyenlítettek, amikor Nagy szögletét Gajdos fejjel csúsztatta a hosszú sarokba (1-1). Koval szabálytalankodása hozta ismét nagy lehetőséghez a vendégeket, akik a kapuval szemből, 22-23 méterről végezhettek el szabadrúgást, melyet a sorfal blokkolt. Tóth és Kovács kaptak kakaskodásért sárga lapot, majd ismét Koval volt a főszereplő, aki remekül csúsztatta meg a beívelt labdát, de ezt hárította a szolnoki hálóőr. A félidő végére kemény párharcokat láthatott a közönség, melyeket a játékvezető nem mindig jól ítélt meg.
A vége előtt hét perccel Tóth tartotta, majd passzolta jól a labdát, amely Tamaskó elé került, de ő nem tudta a kapus mellet azt elgurítani. A 90. percben a Szolnok puskázott el egy lehetőséget, majd a hosszabbításban több gólhelyzet egyik csapat előtt sem adódott, így maradt a pontosztozkodás.
DUNAÚJVÁROS–SZOLNOKI MÁV 1–1 (1–1)
Dunaújváros, 300 néző. Vezette: Takács Tamás (Szpisják Zsolt, Medovarszki János)
DUNAÚJVÁROS: Dániel Cs. – Lorentz, Koval, Hajdók, Huszárik – Abért (Tamaskó, 61.), Szellák, Vajda D. – Kercsó (Kozma M., 92.), Tóth T., Keglovics (Polácsek, 84.). Vezetőedző:Dobos Barna
SZOLNOK: Somogyi Cs. – Villám, Kovács O. (Papp Sz., 63.), Vermes, Fritz – Kenderes, Lőrinczy (Balajti, 83.), Nagy I. (Zsdrál, 61.) – Gajdos, Urbin, Rokszin. Vezetőedző: Csábi József
Gólszerző: Koval (11-esből, 1–0) a 23., Gajdos (1–1) a 31. percben
Kiállítva: Fritz (buktatta a gólhelyzetben kilépő Keglovics Bencét) a 22. percben
MESTERMÉRLEG
Dobos Barna: – Nagyon közel álltunk a győzelemhez, különösen a kiállítás után. Sajnos nem tudtuk értékesíteni a ziccereinket, de biztató, hogy több helyzetet is kialakítottunk, és szereztünk egy pontot.
Csábi József: – Korán ember- és gólhátrányba kerültünk, ezt követően sokat dolgoztunk, tíz emberrel is szerettük volna megnyerni a meccset. Sajnos sokadszorra sem jött össze, emiatt nagyon bosszús vagyok.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 16:00, péntek | Életmód
Verdi-gálával tér vissza az Operaházba Plácido Domingo
Verdi-gálával lép a Magyar Állami Operaház színpadára Plácido Domingo szeptember 23-án, partnere Sáfár Orsolya, Mester Viktória, Brickner Szabolcs és Cser Krisztián lesz.
2026. Július 24. 13:00, péntek | Bulvár
Freddie Mercury-szobrot avatnak Balatonszemesen
A Queen Fesztivál kiemelt eseményeként szombaton, Balatonszemesen, a Zenepavilonnál avatják fel Magyarország első köztéri Freddie Mercury-mellszobrát - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. Július 24. 12:00, péntek | Külföld
A Brent olajfajta ára tovább emelkedett, már 96 dollár fölött jegyzik
Tovább nőtt, június eleje óta legmagasabb szintre emelkedett a kőolaj jegyzése csütörtök reggel az egyre mélyülő közel-keleti konfliktus hatására.
2026. Július 24. 10:00, péntek | Belföld
Feljelentést tesz az Eximbank ügyletei miatt a gazdasági minisztérium
Az Eximbank tevékenységét érintő négy ügyben tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium, az ügyletek értéke összesen meghaladja 1000 milliárd forintot
