Hírek
2013. Július 11. 11:30, csütörtök | Helyi
Brazil hallgatók a DF-en
A brazil állam által támogatott „Tudomány határok nélkül” ösztöndíjprogram keretében húsz brazil hallgató kezdi meg egyéves tanulmányát a Dunaújvárosi Főiskolán a 2013/2014-es tanévben.
A brazil állam által támogatott Tudomány Határok Nélkül ösztöndíj program keretében természettudományos, mérnöki, egészség- és informatika tudományok területén, 2012 és 2015 között, 100 ezer brazil alap- és doktori képzésben tanuló diáknak nyílik lehetősége, hogy egy évet külföldi egyetemen töltsön. A hallgatók teljes képzési költségét és kiadásait a brazil kormány fedezi. A programot a Brazilian Federal Agency for Support and Evaluation of Graduate Education (CAPES), a program szervezéséért és lebonyolításáért felelős brazil állami ügynökség és a Magyar Rektori Konferencia koordinálja.
Magyarországra ebben az évben 450 hallgató érkezik, akiknek 68 százaléka azzal indokolta döntését, hogy a magyar felsőoktatásról kedvező információkat talált az interneten, 50 százalék az ország helyzetével, földrajzi elhelyezkedésével magyarázta választását.

A Dunaújvárosi Főiskolára a dél-amerikai fiatalok közül 17-en már megérkeztek a nyári intenzív nyelvi felkészítőre, ahol mostantól napi 6 órában tanulják az angol nyelvet, de számos kulturális program és kirándulás teszi kellemessé számukra a nyarat és a beilleszkedést.
Július 10-én hivatalosan, ajándékokkal is köszöntötte a hallgatókat a DF Nemzetközi kapcsolatok irodavezetője Gyöngyössy Katalin és a nyári kurzusért felelős Virág László, valamint dr. Rajcsányi-Molnár Mónika oktatási rektorhelyettes, aki kiemelte, hogy a Dunaújvárosi Főiskola campusán egy multikulturális környezetben európai képzésben vehetnek részt, professzionális laborkörnyezetben szerezhetik meg a tanulmányaikhoz szükséges kompetenciákat.

A hallgatók szeptembertől elsősorban az anyag- és gépészmérnöki, illetve a műszaki menedzser alapképzési szakokhoz tartozó tárgyakat fogják majd angol nyelven tanulni, de a DF mindhárom - Társadalomtudományi, Műszaki, Informatikai – Intézetében oktatott tárgyak is szerepelnek a képzési tervükben.
A most érkezett diákok az összes hazai felsőoktatási intézmény közül választhatták a DF-et, mely így az ötödik legtöbb brazil hallgatót fogadó felsőoktatási intézmény lesz a következő tanévben Magyarországon.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
