Hírek
2017. Október 18. 09:19, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Csányi Sándor: Storck körül elfogyott a levegő
Csányi Sándor, az MLSZ elnöke szerint az andorrai vereség után kapott második esélyt nem tudta kihasználni a kedden menesztett Bernd Storck szövetségi kapitány, mert menet közben elfogyott körülette a levegő.
"Elveszett a sikerek előfeltételének tekinthető hit, ezért nincs értelme a folytatásnak. Ezt az érvelést ma az elnökség is elfogadta" - jelentette ki a szövetség honlapján a sportvezető. Hozzátette, hogy továbbra is nagyra tartja a Bernd Storck szakmai teljesítményét, az általa irányított - korosztályos és felnőtt - válogatottak kiemelkedő eredményeit.
Csányi úgy fogalmazott, az utóbbi időszak eredményei ismeretében egyetért német szakember távozásával, de az szerinte tény, hogy "az elmúlt évtizedek legsikeresebb szakvezetője volt". Kiemelte: az ő irányításával vb-nyolcaddöntős volt az U20-as válogatott, Eb-n szerepelt az U17-es és a felnőtt válogatott, utóbbi a világranglistán 18. helyig jutott a vezetésével, és "ezek a sikerek nem vitathatóak el sem tőle, sem a csapatoktól".
"A tárgyalások már a napokban elkezdődnek, és hamarosan eredmény is várható. Ha nem tudunk október 25-éig a szempontjainknak megfelelő szövetségi kapitányt kinevezni, akkor megbízott kapitányra lesz szükségünk, amire már korábban is volt példa, Egervári Sándor lemondása után" - mondta Csányi.
Az elnök azt is kifejtette, hogy a szakvezetővel együtt távozik segítője, a szintén német Andy Möller is. Megjegyezte, a többi szövetségi edző esetében "ezután is a munka minősége lesz a döntő" számukra.
"Egyébként jelenleg 23 főállású munkatárs dolgozik a férfi szakágban, ebből mindössze négy német. Az ő sorsukról az új vezetéssel közösen döntünk majd" - jelentette ki az MLSZ-elnök. Azt is elárulta, hogy Storck szerződése felbontásának nincs külön költsége, csak a hónap végéig megillető díjazását kell kifizetni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Július 25. 07:00, szombat | Belföld
Semjén Zsolt: a KDNP akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja és minden verzióra készen áll - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke pénteken Tusnádfürdőn újságíróknak.
