Hírek
2011. Június 04. 23:37, szombat | Helyi
Csatorna lesz jövőre
Békés egyetértésben ült egymás mellett Baracs, Kisapostag, Mezőfalva, Nagyvenyim polgármestere L. Simon László országgyűlési képviselővel együtt, amikor aláírták azt a támogatási szerződést, amely négy településnek a szennyvíz-c
A mezőfalvi polgármesteri hivatal adott otthont a találkozónak, ahol kézjegyükkel látták el azt a támogatási szerződést, amely azt tartalmazta, hogy az egész beruházás 80 százalékát az európai unió finanszírozza, s a településeknek csupán a beruházás 20 százalékát kell állnia. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ingatlanonként 200.000 forinttal kell a települések lakóinak a fejlesztésekhez hozzájárulni. Három településen a lakáskassza intézményét is igénybe veszik, Nagyvenyimen az önkormányzat részlet-fizetési konstrukciókat dolgozott ki.
A településeken a csatorna gerincvezetéke már évekkel ezelőtt - az első ütemben - elkészültek. A folytatásra nyertek most 1 milliárd 854 millió 476 ezer forintot. A beruházás előkészítése közbeszerzési eljárás keretében történik majd, amely meghatározza a lebonyolítás módját is.
L. Simon László , országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy nagyon fontosnak tartja, hogy ilyen nagyarányban támogatja a projektet az unió, s hogy mennyire fontos a csatorna-rendszer mielőbbi kiépítése azt Kulcs helyzete igazolja . Örül annak, hogy a társulás lérejön, hiszen meggyőződése, hogy csak az önkormányzatok lehetnek igazán jó üzemeltetők.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi
AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA
Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.
2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi
A fejlesztés újabb állomása
Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét
2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi
Élsportolók jártak a Dózsa iskolában
Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.
2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi
Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége
Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.