Hírek
2015. Augusztus 28. 07:26, péntek |
Bulvár
Forrás: mti
Denevérek éjszakája lesz szombaton Felsőtárkányban
Szombaton rendezi meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) a Denevérek éjszakáját a felsőtárkányi Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpontban.
Gombkötő Péter, a BNPI zoológiai szakreferense az MTI-nek elmondta: a nemzetközi denevéréjhez kapcsolódó hagyományos program nagy népszerűségnek örvend, elsősorban családok vesznek részt az előadásokból és gyakorlati foglalkozásból álló rendezvényen.
A szakember hangsúlyozta: a Magyarországon élő 28 denevérfajból 27 bizonyosan megtalálható a Bükkben, de a 28. is nagy valószínűséggel fellelhető itt. A Bükk nagyon fontos élőhelye a denevéreknek, hiszen több faj országos állományának fele-harmada itt él - mutatott rá.
Gombkötő Péter szavai szerint a rendezvénnyel igyekeznek felhívni a védett és igen veszélyeztetett denevérek hasznosságára a figyelmet.
Egy-egy denevér súlya felének megfelelő mennyiségű rovart eszik meg egy este - tette hozzá. Azt is elmondta: a 100-150 évvel ezelőtti viszonyokhoz képest ma már a denevérek - fajtától függően - mindössze 1-5-10 százaléka él Magyarországon. Ebben közrejátszanak a nem körültekintően elvégzett épületfelújítások és a nem "denevérbarát" erdőgazdálkodás is.
A Denevérek éjszakáján Forrásy Csaba természetfotós diavetítést, Gombkötő Péter előadást tart, majd speciális hálóval denevéreket foghatnak a látogatók, akik egy ultrahangdetektort is kipróbálhatnak. A program 17 órakor kezdődik.
bkug \ brr
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 07:53, csütörtök | Bulvár
Rádióhullámokkal működő fegyverrendszert fejleszt a brit kormány
Rádióhullámokkal működő védelmi fegyverrendszer fejlesztéséről számolt be csütörtökön a brit kormány.
2024. Május 14. 06:00, kedd | Bulvár
Az önkéntes véradás fontosságára hívja fel a figyelmet a Magyar Posta új bélyege
Az önkéntes véradás fontosságára szeretné felhívni a figyelmet a Magyar Posta egy új, alkalmi bélyeg kibocsátásával
2024. Május 13. 09:20, hétfő | Bulvár
Benézett a nappaliba a kamion
Lesodródott a 64-es főútról, átszakította a drótkerítést és a családi ház oldalába csapódott egy rakomány nélküli nyerges vontató múlt héten Enying Fő utcáján.
2024. Május 11. 07:03, szombat | Bulvár
A Magna Carta egyik példányának vitrinjét próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták Londonban
Az angol-brit alkotmányosság ősi jogforrása, a Magna Carta egyik példányának tárolóját próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták pénteken a londoni brit nemzeti könyvtárban.