Hírek
2015. Február 07. 17:14, szombat | Helyi
Diplomaosztó a Főiskolán
2015. február 7-én 10 órai kezdettel vehették át ünnepélyes keretek között diplomáikat a végzett dunaújvárosi hallgatók.
Idén 31. diplomaosztó ünnepségét tartotta a Dunaújvárosi Főiskola. A végzett hallgatók ma délelőtt vehették át diplomáikat a főiskola sport- és rendezvénycsarnokában.
Aki még nem teljesítette a nyelvvizsga megszerzését, az a délutáni órákban vehette át a záróvizsga-igazolását ünnepélyes keretek között.
A Himnusz eléneklése után ünnepi műsor vette kezdetét. Dr. Rajcsányi-Molnár Mónika rektor helyettes asszony és Dr. András István külön kihangsúlyozta: az a tény, hogy a diplomások most kirepülnek az alma máterből, nem jelenti azt, hogy nem térhetnek vissza oda. Akár régi diákként, akár másoddiplomai képzésben résztvevőként, akár partnerként továbbra is szívesen látják az ott végzett hallgatókat. Köszönetet mondott rektor és helyettese egyaránt a szülőknek, partnereknek, házastársaknak, akik türelmükkel és megértő támogatásukkal segítették a hallgatókat. A külföldi végzősöket is köszöntötték, természetesen angol nyelven.
Ez után zenés műsor következett, Balogh Zoltán András vezetésével. A kellemes jazz dallamok meghallgatása után a friss diplomások fogadalomtétele következett magyar és angol nyelven egyaránt. Az angol nyelvű folyamatos narrálásra azért volt szükség, mert idén 13 idegen ajkú, külföldi diák végzett a Főiskola különböző karán. Majd a rendezvény csúcspontjaként elkezdődött annak a majdnem 200 hallgatónak a diplomaosztása, akik a záróvizsga mellett a nyelvvizsga követelményt is teljesítették.
A diplomák kiosztása után városunk polgármestere, Cserna Gábor szólt pár bátorító szót a frissen végzetteknek és városunk minden jó kivánságával, megbecsülésével együtt útjára bocsájtotta a végzetteket.
A diplomaosztással azonban nem ért véget az ünnepi hangulat. Ugyanis az iskola végzősei, külső munkatársai kiemelkedő munkájuk és teljesítményük miatt díjban, illetve elismerésben részesültek.
Ekkor a hallgatók is édes-keserű búcsút vettek a tanintézménytől, tanároktól, diáktársaktól.
A komoly és meglehetősen ünnepi hangulatot némi könnyed programrész váltotta fel, mikor a különböző szakok himnuszait énekelték el diákok, tanárok, vendégek közösen. Egy-egy nóta, vagy szövegrész nem egy könnyekig meghatódott arcra csalt könnyed mosolyt.
Végezetül a Szózat eléneklésével búcsúzott a főiskolától, a rendezvénytől, az oktatóktól, a meghívottaktól minden jelenlévő.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
