Hírek
2014. Október 22. 19:59, szerda | Helyi
Dizájnerdrog: tízből nyolc használó kórházban köt ki
Minden, ami drogprevenció.
A mai fiatalok drog érintettsége elég intenzív. Magyarországon minden ötvenedik középiskolás naponta használ valamilyen illegális szert. A dizájner drogok használata 2010. óta igencsak emelkedő tendenciát mutat.

A sötét szín jelenti a 2006-os, a világos a 2010-es évet.
A dizájner drogok olyan vegyületek, amelyeket a kábítószerlistán szereplő tiltott anyagok apró változtatásaival állítanak elő. Ezek a drogok a kontrollált, ismert szerkezetű és ismert hatású és mellékhatású, de betiltott, azaz tiltólistára került szerek helyett léptek a piacra. Hasonló szerkezetűek és hasonló hatásúak, mint némelyik klasszikus drog. Ezek a szerek nagyon súlyos hallucinációkat okoznak.
Az Országos Rendőr-főkapitányság új drogprevenciós programot indított a fiatalkorúak kábítószer-fogyasztásának visszaszorítása érdekében, amelyben kiemelten számít a szülők együttműködésére.
A Dunaújvárosi Rendőrség október elején csatlakozott a kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy a fiatalok családtagjai közvetlen tájékoztatást kapjanak a kábítószer-fogyasztás következményeiről. A program minden általános, -és középiskolában tanuló gyermek családja számára elérhető,
Fogadóóra helye és ideje: Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, 216. iroda
minden hónap első kedd, 13:00-15:00
Telefonon: 2014.10.01-től minden második hét szerda, 14:00-15:00
25/510-510/5114 mellék
Drogprevenciós tanácsadó: Szentes Mariann r.alezredes
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
