Milyen fura szó a leépítés...Emberek, sorsok, életek, jelenek és jövők...

Vágyak, félelmek és remények vannak mögötte, miközben adminisztratív adattá válnak. Számok egy főkönyvi kivonaton... Mélységesen sajnálom. Nem az 1500-t, nem a tömeget, nem a számot, nem az állományt, hanem minden egyes embert, akiknek megélhetése kerül veszélybe. Akinek azt kell megélnie, hogy hirtelen feleslegessé lett.

Nincs ilyenkor semmilyen jó szó. Lesznek, akiknek sikerülni fog új munkát szerezni, lesz közöttük olyan, aki jobb helyzetbe kerül, s lesz, akinek kompromisszumot kell kötni. Nem azt, és nem úgy csinálja majd ettőll kezdve, amit és ahogy megszokott. Lesznek, akiknek idő kell, amíg újra el tudják hinni, hogy szükség lehet rájuk...

Sorsok a számok mögött. Akiket nem vigasztal az, hogy elkerülhetetlen gazdaságossági döntés áldozatai lettek. Végigolvasva a közleményt szerintem az érintettek magasról tesznek arra, hogyan áll a világ acélpiaca, mennyi a negatív eredménye a vállalatnak. Nem fognak törődni azzal sem, hogy a bent maradottaknak viszont kiharcolta a szakszervezet a bérfejlesztést, S attól sem hatódnak meg, hogy egymilliárdra csökken majd a tömeges elbocsátással a bérköltség.

Nekik most a lehető legtöbb segítség is kevés lesz, mert munkát szeretnének, nem balhét és nem tanácsot.

Azt szoktam tanítani a diákjaimnak - saját tapasztalatom alapján- hogy soha se attól féljetek, hogy kudarcot vallotok.. Ne attól reszkessetek, hogy mi lesz, ha elestek... hanem arra gyűjtsetek erőt, hogyha elestek, legyen erőtök felállni. Erő kell. Magunktól magunknak.

Miközben adatokkal, számokkal fognak politikusok dobálódzni, eszközzé válik sok ember sorsa a kampány-időszak útvesztőjében. Nyilatkozatok, közlemények erdeje jelenik majd meg, hogy szavazatokká váljon a félelem és a kétségbeesés. Felelősöket keresnek, pedig itt és most elsősorban lehetőségek kellenének.