Hírek
2011. Április 05. 22:26, kedd |
Helyi
Forrás: Fejér Megyei Rendőrfőkapitányság
Dunaferres rendőr-középiskolás siker
A 7. Országos Középiskolai Rendészeti Csapatverseny a hétvégén Gyulán került megrendezésre, ahol megyénket két csapat is képviselte. A fehérvári, valamint a dunaújvárosi középiskolások szép eredményekkel tértek haza a megméretteté
A háromnapos megmérettetésre az ország különböző pontjairól összesen 42 csapat 250 diákja érkezett.
Az első napon tárgyi tudásukat mérték össze a középiskolás csapatok. Számítógépes, idegen nyelvi, közlekedési, valamint belügyi ismereteikről kellett számot adniuk. Ezen feladatok között még egy drogteszt elvégzése is szerepelt.
A fehérvári csapat az elméleti versenyben a negyedik helyet szerezte meg, míg a német nyelvi vetélkedőn az első lett.
A második napon a fizikai erőnlété volt a főszerep. A fiatal rendészeknek 2000 méteres síkfutásban, valamint akadálypályán kellett megmérettetniük, illetve felülés, fekvőtámasz, helyből távol ugrás, valamint ingafutás is a kötelező feladatok között szerepelt. Ezen kívül volt légpuskalövészet is, valamint a csapatoknak egy katasztrófavédelmi sugárcsövet is össze kellett szerelniük.
Aki a verseny gyakorlati részét egy meghatározott szint felett teljesítette, az mentesítő igazolást kapott a Rendőrtiszti Főiskolára való jelentkezés esetén a fizikai felvételi alól.
Az ünnepélyes eredményhirdetésre a harmadik napon került sor. A dunaújvárosiak a 37., míg a fehérváriak az előkelő 14. helyen végeztek. Tekintettel arra, hogy ők lettek megyénk legjobb csapata, ezért a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője által felajánlott díjat ők kapták meg.
A dunaújvárosi csapat tagjai: Cecei László, Hajnal Krisztián, Hodula Krisztián, Márkus Márk, Vizi Norbert.
Felkészítő tanáraik: Czimer Katalin, Fehéri Tamás.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi
AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA
Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.
2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi
A fejlesztés újabb állomása
Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét
2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi
Élsportolók jártak a Dózsa iskolában
Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.
2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi
Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége
Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.