Hírek
2016. Február 12. 17:09, péntek |
Helyi
Forrás: fotó: do
Dunaújváros együtt harcol Pecsét Istvánért
Az eltelt hét alatt újabb és újabb kezdeményezések indultak el, így például a Dunaújvárosi Egyetem jótékonysági előadása, az Arany iskola tornatermében február 17-én zajló jótékonysági torna.
A Bartók Színház március 04-ére szervez segítő akciót.
A Gárdonyi iskola szülői szervezete is a felhívás mellé állt, de egy kulcsi kisboltban is kint van a persely!
Örömünkre szolgál, hogy a Dunaújvárosiak Életéért Közalapítvány bankszámlaszámán megközelítően 3 millió forint gyűlt már össze (2.996.900 Ft), és a nemzetközi internetes oldalon kicsivel több mint 1 millió forint. Jelenlegi információk alapján elmondhatjuk, hogy a 10 és fél millió forintos összegnek megközelítően a fele már rendelkezésre áll, így egyfelől már biztosak lehetünk abban, nem volt hiábavaló az eddigi munkánk, ugyanakkor még nem „dőlhetünk hátra”, hisz Kína a cél! Ez ügyben pedig hamarosan egy asztalhoz ülök a város nagyvállalatainak vezetőivel.
Ezúttal szeretném megkérni a gyűjtőpontok koordinátorait, valamennyi segítő civil szervezetet, intézményt és közösséget, hogy az adománypontokon továbbra is tegyék lehetővé az adakozást, azonban az eddig összegyűjtött összeget rövidesen juttassák el a Közalapítvány számlaszámára. Így, márciushoz közeledvén, már pontosabb számadatokkal rendelkezhetnénk, és a már rendelkezésre álló összeg fényében további lépéseket tudunk tervezni és megtenni!
Ne feledjék, minden perc és minden forint számít!
Kérem, adományukat küldjék el a Közalapítvány számlaszámára (OTP 11736037-20550 332 – „Pecsét István javára”), vagy keressék fel a gyűjtőpontokat!
Cserna Gábor
Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere
Dunaújváros, 2016. február 12.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
