Hírek
2013. November 22. 09:08, péntek |
Helyi
Forrás: Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság
Dunaújvárosi és ercsi betörők rendőrkézen
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság nyomozói négy betörőt fogtak el az elmúlt 24 órában. Kihallgatásukat követően mind a négyüket bűnügyi őrizetbe vették.
A dunaújvárosi rendőrök 2013. november 21-én délelőtt elfogtak egy dunaújvárosi nőt és egy nagyvenyimi férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy 2013. november 10-én betörtek Dunaújváros, Téglaégető dűlőben lévő egyik ingatlanba, ahonnan háztartási cikkeket, valamint különböző használati tárgyakat, elektromos készülékeket tulajdonítottak el. B. Károlyné 43 éves dunaújvárosi és J. Tamás 43 éves nagyvenyimi lakosokat a nyomozók a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd mindkettőjüket bűnügyi őrizetbe vették. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság kezdeményezi mindkét terhelt előzetes letartóztatását.
A dunaújvárosi nyomozók szintén ugyanezen a napon két ercsi fiatalembert is elfogtak szintén betörési ügyben. A gyanú szerint a páros 2013. október 19-én Ráckeresztúr, Vajda János utcába az ajtót befeszítve hatolt be egy lakóházba, ahonnan LCD televíziót, valamint készpénzt és aranyékszert tulajdonítottak el. M. Norbert 21 éves és P. Csaba 29 éves ercsi lakosokat a nyomozók dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A lakásaikon tartott házkutatásokkor több bűncselekményből származó tárgyat foglaltak le a rendőrök. Mindkét férfit, kihallgatásukat követően a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
