Hírek
2014. Július 15. 19:54, kedd | Helyi
Edzőmeccsekkel kezd a DKKA csapata
Több edzőmérkőzésen is szurkolhatunk együttesünkért a gárda előtt álló nyári felkészülés alatt.
Mátéfi Eszter tanítványai hazai környezetben vágnak neki az embert próbáló feladatoknak, ám a hazai találkozók mellett egy külföldi és egy váci túra is vár a csapat tagjaira, akik az augusztus végi hatcsapatos Kohász Kupával zárják a felkészülési meccsek sorozatát.
A Kohász kézilabdázóinak első edzőmeccsére július 24-ig kell várnunk, mikor délután három órától a Vác együttesét látják vendégül a sportcsarnokban, majd 27-én Viborgba utaznak Ferlingék, ahol 30-án délután négy órától a kínai válogatottal, míg augusztus 1-jén - szintén négytől – a házigazdákkal mérik össze erejüket. A következő héten a Mosonmagyaróvár együttese látogat Dunaújvárosba, majd augusztus 15-én és 16-án a Vác otthonában vár újabb feladat a mieinkre, akik a hazaiak mellett a Fehérvár KC, a Siófok, illetve cseh Sokol Poruba csapataival mérik össze erejüket.
A nyári edzőmeccsek garmadája az augusztus végi Kohász Kupával ér véget, ám itt is kőkemény meccsek várnak a Mátéfi-tanítványokra, hiszen a Fehérvár KC és a Debrecen mellett a horvát RK Podravka Vegeta, a szintén horvát Lokomotiva Zagreb, valamint az orosz Zvezda Zvenyigorod is elfogadta a meghívást a hatcsapatos, rangos nemzetközi viadalra.
A DKKA nyári edzőmeccsei:
2014. 07. 24. 15:00 DKKA – Vác
2014. 07. 30. 16:00 DKKA – Kína (Viborg)
2014. 08. 01. 16:00 DKKA – Viborg (Viborg)
2014. 08. 08. 12:00 DKKA – Mosonmagyaróvár
2014. 08. 15. 12:30 DKKA – Siófok (Vác)
2014. 08. 15. 16:30 DKKA – Fehérvár KC (Vác)
2014. 08. 16. 10:30 DKKA – Sokol Poruba (Vác)
2014. 08. 16. 16:30 DKKA – Vác (Vác)
2014. 08. 23-24. III. Kohász Kupa (résztvevők: Fehérvár KC, DVSC TVP, DKKA, Zvezda Zvenyigorod, RK Lokomotiva Zagreb, RK Podravka Vegeta).
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
