A képeket, a szobrokat mindenki érti , a miegymások alatt az objeteket meg olyan térben körüljárható valamiket értem, amik a maguk nemében nem hagyományos formában megjelenő műalkotások.

Ilyen például Várnai Gyula teafüvekből összeállított betúhalmaza, ami álhír nevet viseli...

Ő kapta egyébként városunk díját a polgármestertől.

És szellemes Horváth Tibor képe is, amire krokodilbőrre írta, hogy ne lopj cigánytól.

( ő is díjazott lett. Valamint az ítészek szerint ( akik városhatárainkon kívüliek voltak) díjra volt érdemes Nemes Ferenc is az újraértelmezett fűrészével.

De persze én elfogult vagyok Tábori Csaba tízparancsolatával, és még szemezgethezt mindenki a maga kedve szerint.

A dunaújvárosi képzőművészek kollektív tárlatának megnyitójára számosan voltak kiíváncsiak.

1. mert minden fontos ember ezen ott van.

2. mert hátha az kapna díjat,aki nem megy el, s az ciki lenne

3. mert meg kell nézni, hogy a kortrásak mennyi baromságot csinálnak, amik sokkal pocsékabbak, mint a saját képek.

Az ilyen kollektív tárlat után mindig számosan megsértődnek. Hozzátéve,hogy milyen méltatlan helyzetben van a helyi képzőművészet. Én legalább húsz éve mindig meghallgatom, úgy hogy már ha méltatlan , akkor sem tűnik fe -l sajnos senkinek sem. Mint a rókát kiabáló kis kakas történetében.

Ehhez tartozik (gondolatiságában) az a levél, amit a kiállításmeghívó részét képezte. Íme:

A Kortárs Művészeti Intézet továbbra is fontos feladatának tartja, hogy a helyi kötődésű művészek alkotásait folyamatosan bemutassa. Az utóbbi években ugyanezt az igényt elégítik ki a Dunaújvárosi Kereskedelmi- és Iparkamara kiállításai is. A kulturális szektor tehát nem csökken, hanem bővül: s nagyban hozzájárul a város lakóinak életminőségéhez, hiszen sokak számára a kortárs képzőművészeti kiállítások a tömegkultúra alternatívái. A művészet által képviselt kreativitás, innováció és szabadság hatása a felnövő generációkra felbecsülhetetlen jelentőségű.

( Itt némi önbgól-rúgás esete forog fent, mert ha kamara piktorokban utazik, a tagság díjaiból, önkormányzati támogatás nélkül, akkor még eszébe jut valakinek, hogy minek is akkor köztámogatás a KMI-nek? Szerintem nem ezt akarták elmesélni a szöveg írói, de így valahogy egy kicsit félreérthető a szándék...szerintem.)

A kultúra kitörést jelenthet gazdasági értelemben is azoknak a településeknek, amelyek az iparosítás visszaszorulása miatt krízisbe kerültek. A kulturális szektor tehát tőke, s Dunaújváros jelentős tőkével rendelkezik. Ennek elsődleges forrása a városban élő, több tucat, országos szinten is jelentős képző- és iparművész tevékenysége és alkotásai, amelyeket kétévente rendezett tárlatainkon és szólókiállításokon mutatunk be. Mellettük – turisztikai szempontból is - jelentős tőkét képvisel a római régészeti anyag, a szocreál építészet és épületszobrászat, a szocreál köztéri szobrászat, a modern szoborpark is, valamint ide tartozik a városban működő művészetpedagógusok munkája, a város jelentős kórus-kultúrája, s természetesen valamennyi kulturális intézmény tevékenysége.

( Nem semmi teljesítmény : néhány körmondattal eljutunk az őskortól napjainkig, a képzőművészettől a kórus kultúráig. Azt azonban nem egészen értem, hogy a munkahely-teremtéssel hogyan lehet összevarrni a kultúrát, mint tőkét, de elfogadom. Talán kicsit kevesebbet kellett volna markolni), úgyis látszana, hogy a kultúra fontos.)

A több évszázados európai kultúrpolitikai hagyomány alapján működő közösségek vezetése felelősséget vállalt a kultúráért, a művészetekért, és az oktatásért. Bennük látta azt a tőkét, amelynek működtetésével biztosította azt, hogy a polgárok képzettséghez és műveltséghez jussanak. A jelenlegi gazdasági válság egész Európát, így hazánkat és a települési önkormányzatokat arra kényszeríti, hogy felülvizsgálják a kulturális intézmények struktúráját és finanszírozását.

A Dunaújvárosi képző- és iparművészek tárlata azt bizonyítja, hogy Dunaújvárosban nem csak a művészek száma magas, de alkotásaik magas színvonala miatt is megérdemli a kulturális szektor, hogy továbbra is intenzíven legyen jelen a város mindennapjaiban, s európai szintű kulturális szolgáltatásokkal álljon a városlakók rendelkezésére.

( És itt megérkeztünk Európához és a pénzhez, mert ugyan a kultúra is tőke, de ahhoz is pénz kell. A fenti szöveg arról szól, hogy a döntéshozók továbbra is adjanak pénzt a festőknek ( is), mert megéri. Ezt persze egyszerűbben is meg lehetett volna fogalmazni, de tény, ami tény, a képek tényleg sokkal jobbak, mint a propaganda-anyag.