Egy országos portál kezdett el pletykálkodni a pletykáról:

"Ez egy nagyon jól felépített városi legenda” – reagált ugyanakkor megkeresésünkre Cserna Gábor, megjegyezve, hogy felesége azért nem szólalt meg az ügyben, mert abból már mindkettőjüknek elegük van... „Mint egykori pedagógus a mai napig gyalog járok az utcán, megállítanak a pékségben vagy a piacon, jól ismernek az emberek. Ezt a kialakult imázst szeretnék valakik lerombolni aljas eszközökkel” – mondta Cserna a honlapnak.

Hetek óta tartó pletykáról szól a történet, ami némileg gusztustalan, de ez a pletykák dolga, izléses és mértéktartó történet nem képes néhány hét alatt megfordulni a városban egészen a nyugdíjas klubokig. Aki pletykát enged szélnek jobb, ha csak ilyen sztoriban gondolkodik, más fajtáknak lényegesen kisebb a terjedési sebességük.

A városi legenda persze elemeiben teljesen életszerűtlen, a valósághoz semmi köze, de hát ez van, vannak alkotók, akik a részleteket elnagyolják.

Apropó alkotók. Egy pletyka keletkezési helyét majdnem teljességgel lehetetlen kinyomozni, lehet persze elméletet gyártani, de felesleges.

Azt azért meg kell állapítanunk, hogy aki elgurította a galacsint, az teljességgel amatőr volt. Különben ekkora hibákat a sztori kitalálásakor nem követett volna el. A legtöbben röhögve dőltek hátra ilyen fokú dilettantizmus hallatán.

1. Ki az az indulatba jött asszony, aki ma, 2011-ben, neki áll verekedés céljából elő szedni a konyhaszekrényból a sodrófát?

Látom magamat ilyen szituációban, egész indulatba jőve, s aztán lehasalok a konyha szekrény alsó polcára, kipakolok pár stóc edényt, hogy a sodrófához jussak, majd felegyenesedem, s próbálok arra gondolni, hogy megint jól indulatba jöjjek, hogy ütlegelni tudjak.

2. Kezeltette magát titokban a dunaújvárosi kórházban. Hát ezt csak olyan találhatta ki, aki nem dunaújvárosi, vagy a dunaújvárosi kórháznak a környékén nem járt. Ha én valamit diszkréten akarnék kezeltetni nem a dunaújvárosi kórházban tenném dunaújvárosiként. Mert itt alaphangon ismerőse az embernek legalább háromszáz ember. Nővérek, orvosok, betegek és látogatók széles köre biccengetne. És annyi lenne már a küszöböt átlépve az illegalitásnak.

És végül nem utolsó sorban ki az a feleség, aki ha nem akar válni, elmondaná bárkinek is férje ballépését? Hallgatna, mint a sír, ha nem vészesen szellemi fogyatékos...

Itt van tehát egy pletyka, amit nem fogok leírni a maga teljes részletességében, mert akkor már nem lehetne pletyka,hanem hír lenne. Aki pedig hírré tesz egy rágalmat, az legalább akkora bűnt követ el, mint az, aki szétszórta a levegőbe.

Azaz bizonyos szempontból nagyobbat is.

Ugyanis tobzódni más kiszolgáltatottságán, megismételni még egyszer a rágalmakat, hogy ne hogy valaki kimaradhasson belőle, ne hogy valaki ne értesüljön róla, a bűn mellett még izléstelen is, sőt mi több, roppant mód kicsinyes . Itt már nem Cserna Gáborról szól a mutatvány, aki valamilyen módon tisztában volt azzal, hogy polgármesteri székkel együtt több előny jár és többet is kell viselnie.

De szerintem normálisan jó érzésű ember, ha nem is szereti a polgármestert, ha haragszik is rá valamiért, akkor sem hozza ilyen tehetetlenül méltatlan helyzetbe.

Itt csak most szól Csernáról a történet. Holnap lehet, hogy rólad, kedves Olvasó. Lesz egy pletyka, aztán sajtóhír leszel, aztán majd szeretteidet lopva méregetik az utcán, aztán majd leírják a pletykát újra és újra, és következtetéseket vonnak le belőle, s elméleteket gyártanak..

Bár... arra gondoltam, hogy csak van pozitív üzenete a történetnek: még sincs itt nagy baj, jól elvagyunk mi ebben a városban, ha ilyen baromságokra van kedvünk és időnk.

-fekete-