Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2011. Szeptember 07. 07:29, szerda | Kék hírek
Forrás: OrientPress

Egy rendőr nem rendőr?

Egy rendőr nem rendőr?

Győrben a tavasszal már kipróbálták az Egy rendőr, egy autó programot, vagyis azt, hogy egy járőrautóban nem kettő, hanem csak egy rendőr teljesít szolgálatot.

A szakma tiltakozik ellene, a kriminológus szerint viszont jó a terv, mert a rendőri munka lényege nem az erőszak - hangzott el az MR1 Kossuth Rádióban.

 

Kiss Sándor, a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezetének alelnöke azt mondta, az állomány és a szakszervezet sem örült a kezdeményezésnek, mert egy rendőr, nem rendőr. Mint hozzátette, még arra is volt példa, hogy intézkedés közben egy állampolgár védte meg a megtámadott rendőrt.

Kiss Sándor szerint az ötlet Amerikából jöhetett, de ott egészen más technikai feltételek vannak, például be van kamerázva mindegyik járőrautó. De még ott is két rendőr van általában, az egyfős seriffrendszert a kisebb településeken vezették be. Nálunk pedig csak egy-két autóban van, kísérleti jelleggel, kamera – mondta Kiss Sándor.

Kovács István, a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezetének társadalmi kapcsolatokért felelős munkatársa szakmailag rendkívül aggályosnak gondolja ezt a döntést. Szerinte nem megvalósítható az, hogy a rendőr belefut egy nagyobb verekedésbe, és nem intézkedik, mert egyedül van. Az pedig nem képzelhető el, hogy a kocsijában ülve várja meg az erősítést. A szakszervezet munkatársa azt sem érti, miért született a döntés: ilyen sok autó lett hirtelen, vagy ennyire lecsökkent a személyi állomány?

Németh Ferenc, a Személy -, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Országos Szervezetének elnöke óvatosabban fogalmazott. Azt mondta, Amerikában egyes vidéki területeken működik a rendszer, az a kérdés, hogy mennyire zárkózik fel a rendőri vezetés az intézkedő rendőr mögé, hogy mennyire partner az ügyészség, és milyen lesz a bírósági gyakorlat, amikor egy rendőr intézkedik. Tehát a gyakorlat dönti el, életrevaló-e a terv, de szerinte mindent meg kell próbálni a közbiztonság erősítésére. Németh Ferenc úgy látja, a sikeresnek nem nevezhető győri példából nem lehet általános következtetéseket levonni. Minden attól függ, hogy megfelelő-e a háttér, hogy kellő segítséget kap-e a rendőr adott esetben – hangsúlyozta.

Kiss Sándor erre azt mondta, amíg sok kerületi kapitányságon csak annyi rendőr van, hogy legfeljebb az alapszolgálatot tudják ellátni, addig nem lehet kellő segítségre, háttértámogatásra számítani.

Németh Zsolt kriminológus, a Rendőrtiszti Főiskola munkatársa nagyon is elképzelhetőnek tartja, hogy akár Budapesten is egy rendőr intézkedjen. Mert szerinte a rendőri munka lényege nem a harc, nem az, hogy a rendőrök túlerőben legyenek, hogy erőszakot alkalmazzanak. Hanem - mivel az emberek általában jogkövetők - az, hogy kerüljék az erőszakot, ameddig csak lehet, hogy együttműködjenek az emberekkel, legyenek szolidárisak a gyengékkel, ismerjék fel korán a beavatkozást igénylő helyzeteket…

OrientPress Hírügynökség

Címkék: rendőr

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 07:51, kedd | Kék hírek

Drogterjesztői hálózatot számolt fel a rendőrség

Drogterjesztői hálózatot számolt fel egy időben, több összehangolt rajtaütéssel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége és a Pest vármegyei rendőrség

2024. Április 15. 14:14, hétfő | Kék hírek

Pillangókéssel szúrta meg, belehalt - Videó

Vádat emeltek az Erzsébet téri halálos késelés ügyében.

2024. Április 12. 14:19, péntek | Kék hírek

Több mint ezer liter alkoholos italt találtak a pénzügyőrök Nagylaknál

Több mint ezer liter alkoholos italt, valamint cigarettát találtak a pénzügyőrök Nagylaknál egy román furgonban - tájékoztatta Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.