A tizenkét fős különítmény először egy videófilm alapján készült fel a nagy találkozásra, majd egy igen erős szakmai vetélkedőn esett át – még az iskola falai között. A kiválasztottak pedig a tanítás kezdetén Nagykarácsony felé vették az irányt, s egy rendkívül kellemes és tapasztalatokkal gazdag, hasznos délelőttöt töltött a méhecskék – és nem méhek! – birodalmában.

Papp Laci bácsi hatalmas lelkesedéssel és óriási szakmai tudással felvértezve bűvölte el a gyermeksereget, s ismertette meg őket a méhészet világával. Persze, az sem volt hétköznapi dolog, hogy mindent kézbe vehettek és kipróbálhattak a nebulók. Sőt, a ház gazdasszonya: Vali néni jóvoltából egy rögtönzött kóstoló alkalmával a mézes finomságokból is ízmintát kebelezhettek „mézgyomrukba” a mézengúzok. Szóval, hogy ne csak nektárban bővelkedő (szó)virágokban beszéljünk, elmondjuk, hogy először egy szakmai bemutatón estek át a résztvevők, amelyen a méhészet rövid történetén túl megismerkedtek a méhészetben használt eszközökkel, a különféle keretekkel, a magyar méhecske: a mézgyűjtő méhecske felépítésével, tulajdonságaival és a méhecsketársadalom hierarchiájával.

Ezt követte a fullánkként záporozó kérdések megválaszolása, majd a közvetlen és személyes találkozás: a méhecskékkel, akik, mint megtudtuk, nem csípnek, hanem szúrnak, amint a mézet sem pergetjük (az ugyanis a gabona), hanem pörgetjük. Tehát, megtörtént a beöltözés, majd a „szúrós” találkozás – ezúttal szúrások nélkül. A kaptárakban a lépes mézzel teli kereteket és a pörgető működését is közvetlen közelről megtekintette a „fátyolozott arcú” csapat, s egy rövid kitérő után – a ház többi állatával is megismerkedvén – visszatért a lugas alá, ahol repceméz-kóstolás és a mézes finomságok (mézzel készült sütemények és szörpök) várták a siserehadat.

Az édes-mézes látogatás délben aztán legnagyobb sajnálatunkra véget ért, s a Comenius-csapat „Nehézséget a kaptárakba!” jókívánságok közepette hazatért.