Hírek
-0001. November 30. 00:00, hétfő | Helyi sport
Egyértelműen a kemény munka vezet vissza a győztes ösvényre
Ezt a Dab.Docler kanadai vezetőedzője, Donald MacLean mondta. Az NHL-t, AHL-t és KHL-t is megjárt szakemberrel készítettünk alaposabb értékelést az elmúlt időszakról.
- Remek kezdés után jött egy nagy visszaesés. Ez csak egy bukkanó volt a hosszú úton?
Donald MacLean: - Minden csapatnak, bármelyik ligában versenyezzen is, voltak, vannak és lesznek hullámvölgyei a szezon során. Mi sajnos túlságosan megnyugodtunk és hátradőltünk a remek startot követően, ezért most a legfontosabb feladat az, hogy megtaláljuk újra azt a receptet, ami korábban sikeressé tett minket. Nyilvánvalóan nagyon nehéz huszonkét különböző embert folyamatosan motiválni, de ez a szépsége ennek a munkának.
- Az utolsó három mérkőzésen tizenhat kapott gól mellett négyet tudtuk lőni. A probléma inkább a támadásokból vagy a védekezésből gyökerezik?
Donald MacLean: - Egyértelműen a teljesítmény és a koncentráció hiánya az, ami miatt ilyen vereségeket szenvedtünk. Az sem kétséges, hogy a védekezésünkön javítani kell. Ez azonban nem azt jelenti, hogy kizárólag a hátvédek munkája nem volt megfelelő, hiszen a csatároknak ugyanolyan felelősen kell hátul dolgozni, mint elől.
- Mi lehet a győzelemhez visszavezető út receptje?
Donald MacLean: - Két szóval tudok erre a kérdésre válaszolni: kemény munka! Ha a srácok újra belevágnak és jégen és azon kívül is folyamatosan a határokat feszegetik, illetve száz százalék körüli teljesítményt nyújtanak, akkor vissza fogunk tudni térni ahhoz a teljesítményhez, amit a Kontinentális Kupa előtt mutattunk például a Miskolc ellen!
- Kiss Ákos eligazolt. Pótolható lesz a 97-es?
Donald MacLean: - Mindenki pótolható szinte, de sosem jó, ha egy jobbkezes kulcs offenzív játékost veszít el a csapat. Természetesen ez a profi sport velejárója, játékosok jönnek és mennek, a jó csapatok tulajdonsága pedig, hogy mindig tudnak alkalmazkodni az épp aktuális körülményekhez.
- Tervezi a csapat idegenlégiósok szerződtetését?
Donald MacLean: - Az egyik legkevesebb import játékossal rendelkezünk a ligában, megpróbálunk annyi lehetőséget adni a fiatal magyar és a helyi játékosoknak, amennyit csak lehetséges, de természetesen nyitott szemmel járunk, és ha a vezetés és az edzői stáb is úgy gondolja, hogy valaki segítségünkre lehet a kitűzött célok elérésében, akkor valószínűleg lépni fogunk.
- Hogy egy kicsit személyesebb vizekre evezzünk: néhány rekordot még mindig tart az AHL-ben. Mi volt a titka?
Donald MacLean: - Nagyon egyszerű filozófia szerint játszottam régen: ha nem szerzel gólt olyan helyzetből, amit nem lősz el. Emellett persze a kemény munka és az önbizalom sem hiányzott belőlem, de alapvetően igyekeztem minden helyzetből kapura lőni és aztán teljes erővel a kapura törni.
- Hogy tetszik Dunaújváros, az emberek és a csapat?
Donald MacLean: - Remek élményekkel gazdagodtam az elmúlt hónapok során. A játékosokkal jól lehet együtt dolgozni, vevők a stílusra és a taktikára is. A város egy kicsit kisebb, mint amihez szoktam, de szerencsére pont ebből fakadóan kiváló hely a családomnak, egy kicsit nyugodtabb életet élhetünk itt. Az ötéves fiam itt kezdte el a jégkorongot komolyan művelni, tornákra járunk, ha épp nem a felnőtt csapattal dolgozom, őt nézem a jégen – igazi Acélbika lett pár hónap alatt. Egy remek, győzelmi tradíciókkal rendelkező egyesületnél kezdhettem meg a vezetőedzői pályafutásomat, ami nagy megtiszteltetés, és csak remélni tudom, hogy közösen érjük majd el a következő sikereket a Dab.Docler csapatával!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 12:00, szombat | Külföld
Franciaországban több mint 140 ezer embert telepítettek ki az erdőtüzek miatt, az államfő a hadsereg mozgósítását kérte
A Franciaország délnyugati részén pusztító erdőtüzek miatt az elmúlt két napban mintegy 141 ezer embert kellett kitelepíteni a belügyminiszter szerint.
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
