Városlista
2026. április 25, szombat - Márk

Hírek

2013. November 07. 00:12, csütörtök | Helyi

Egyesültek, hogy felpezsdítsék a kultúrát

Egyesültek, hogy felpezsdítsék a kultúrát

A helyi és a térségi kézműves hagyományok, eredmények megőrzésére és továbbfejlesztésére jött létre a Pentelei Kézműves Egyesület

- Többségükben magukra hagyottak a kézművesek, szakmák halnak ki, se képzésük, se utánpótlásuk, az egységes fellépés érdekében hozzuk létre a Pentelei Kézműves Egyesületet – érvelt Pintér Lajos, akinek kezdeményezése nyomán létrejött az új szervezet. Hangsúlyozta, hogy biztatásra látott a feladathoz, a Magyar Kézműves Szövetség, a Magyar Kézművességért Alapítvány, az Ipartestületek Országos Szövetsége, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara javaslatára kezdeményezte a várostérség kézműveseinek összefogását. Nem rejtette véka alá azt sem, hogy az eszmeiségen túl üzleti célok is vezérlik küldetésüket. Több irányba indulva sokkal hatékonyabban erősíthetik térségünkben az „ökológiai kéznyom” nemzetközi mozgalmat, szeretnék piaci erővé tenni kézműves termékeiket.

Az alakuló ülésen, amelynek a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara adott otthont - a kamara vezetése elsők között állt a kezdeményezés mellé - a belépésükről nyilatkozók megvitatták és elfogadták az egyesület Alapszabályát. Ebben lefektették az egyesület céljait és feladatit, így kimondták, hogy elsődleges célközönségük az ifjúság, de fontos, hogy más korosztály is megtalálja a maga értékeit. ye Nem titkolt céljuk a helyi kulturális élet felpezsdítése, más népek kultúrájának megismerése, a hagyományok összeegyeztetése a XXI. századi kreativitással, valamint a fiatalok érdeklődésének felkeltése a kézműves technikák iránt.


A közgyűlés megválasztotta a 4 tagú elnökséget, eszerint az elnöki teendőket Pintér Lajos látja el, titkárnak választották Nyíri Andreát, általános alelnöknek Kissné Keserű Erikát, elnökségi tagnak Szabados Károlyt.
Egyelőre keresik a helyüket, de az sem kizárt, hogy a pentelei malomrekonstrukciót követő kulturális központban az egyesület is helyet kap, annál is inkább, mert a pentelei hagyományok kutatása, megőrzése is vállalásaik között szerepel. Az alakuló közgyűlés résztvevőit leginkább a közelgő kézműves kiállítás és vásár szervezése tartotta izgalomban, ez lesz az első, ahol közösen bemutatkoznak.


Kézműves Napok november 28. és december 7. között a KMI-ben és környékén
A Pentelei Kézműves Egyesület térségi kiállítást és vásárt rendez a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet termeiben és a szabad téren „Kézműves híd, ami összeköt” címmel. A november 28.-i megnyitó után a Lorántffy Szakiskola divatbemutatójával veszi kezdetét a Kézműves Napok rendezvénysorozata. Az iskola tanulói további programokkal kényeztetik a kiállítás és vásár látogatóit. A szervezők várják Dunaújváros és 30 km-en belüli települések kézművesei,
tárgyalkotó népművészei, kézműves iparművészek, egyéni jelentkezők és alkotóközösségek maximum 3 alkotását – természetes anyagból, kézműves technikával. Ezen túl várják Penteléhez kapcsolódva a kézműves régiségeket, Pentele kézművességét, tárgykultúráját felidéző alkotásokat. Jelentkezni a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamaránál lehet.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Február 05. 10:27, csütörtök | Helyi

BEJELENTETT MUNKAHELY NÉLKÜL, CSALÁSOKBÓL TARTOTTA FENN MAGÁT

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága befejezte a vizsgálatot egy székesfehérvári nővel szemben, akit jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja terhel.