Hírek
2013. November 06. 22:44, szerda | Helyi
Együtt-PM a kulcskérdésről- DSTV videóval
Sajtótájékoztatót szervezett az Együtt- PM választási szövetség Petícióval az igazságtalan adórendszer ellen, Dunaújvárosban is címmel.
Még a múlt héten, Budapesten indította el Bajnai Gordon azt az aláírásgyűjtési akciót, amellyel az egykulcsos adórendszer ellen kívánnak fellépni. A dunaújvárosi ívet elsőként Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke írta alá. Az országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, a Fidesz ősbűne a három évvel ezelőtt bevezetett adórendszer, amely Magyarországon a gazdaságnak és a társadalomnak is nagy kárt okozott. Szabó Zsolt önkormányzati képviselő, a PM helyi szervezetének vezetője úgy látja, a Fidesz elvett a szegényebb emberektől. Az adórendszer átalakításával több szolidaritás kellene a gazdagok részéről. A sajtótájékoztatón részt vett Gere János, az Együtt 2014 választókerületi elnöke is, aki szerint az egykulcsos adórendszer megfogja az ország teljesítményét.
Az aláírásgyűjtés november végéig tart. Szabó Zsolt elmondta, a petícióval szembesíteni kívánják a kormányt a jövő évi költségvetés megalkotásakor.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:27, csütörtök | Helyi
BEJELENTETT MUNKAHELY NÉLKÜL, CSALÁSOKBÓL TARTOTTA FENN MAGÁT
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága befejezte a vizsgálatot egy székesfehérvári nővel szemben, akit jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja terhel.
2026. Január 09. 09:39, péntek | Helyi
A MAGYAR AUTÓKLUB FEJÉR VÁRMEGYEI RENDŐRÖKET JUTALMAZOTT
Év végi köszönet a közös munkáért.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
