Hírek
2019. November 09. 23:09, szombat | Helyi
Életmentő lakótárs a bajban
Egy héten belül két családnál is életét mentett a szén-monoxid-érzékelő Fejér megyében.
A hétvégén Sárbogárdon, november 7-én, csütörtökön pedig Dunaújvárosban kérték a tűzoltók segítségét a mérgező gáz veszélye miatt. Első alkalommal egy fürdőszobai gázkazán működése közben, utóbbi esetnél pedig egy konvektorokkal fűtött családi házban riasztott az életmentő készülék. A tűzoltók műszeres mérései mindkét lakásban kimutatták a mérgező gázt a levegőben.
Az elmúlt hét évben tizenhétről csaknem nyolcvan százalékra nőtt azoknak a háztartásoknak az aránya, ahol a mérgező gáz miatt riasztott tűzoltóegység szén-monoxid-érzékelőt talált. Azokban a lakásokban, ahol volt szén-monoxid-érzékelő, senki sem vesztette életét. A fűtőberendezések éves felülvizsgálatával, a kémények ellenőriztetésével, a szükséges levegő-utánpótlás biztosításával és megfelelő szén-monoxid-érzékelővel a mérgezés megelőzhető!
A szén-monoxid színtelen, szagtalan, íztelen, vagyis érzékszerveinkkel felismerhetetlen, a levegővel jól keveredő, mérgező gáz. Alacsonyabb koncentrációban belélegezve kezdetben fejfájást, émelygést, hányást, izomgyengeséget okoz. Ezek a tünetek összetéveszthetőek az influenzaszerű megbetegedésekkel. Súlyosabb esetben és magasabb koncentrációban a szén-monoxid-mérgezés másodperceken belül eszméletvesztéshez és a légzés leállásához vezet.
A szén-monoxid-mérgezés egyszerűen megelőzhető! Évente legalább egyszer mindenki ellenőriztesse szakemberrel gázüzemű fűtőberendezését (kazán, átfolyós vízmelegítő, konvektor, bojler). Vegyék igénybe az ingyenes lakossági kéményseprői szolgáltatást, figyeljenek a kémények állapotára, háztartási hulladékot, műanyagot, lakkozott és festett fát ne égessenek a tüzelőberendezésben. Gondoskodjanak a lakás megfelelő szellőztetéséről, a levegő-utánpótlásról. Az új, jól szigetelő ajtókba és ablakokba szereltessenek résszellőzőt. A szén-monoxid legtöbbször akkor alakul ki, ha a nyílt égésterű fűtőeszköz (például a gázkazán, konvektor, cserépkályha, kandalló) elhasználja a szoba levegőjét az égéshez, és nem biztosított a levegő-utánpótlás.
Mivel egy megfelelően működő fűtőeszköz is bármikor meghibásodhat, ezért tanácsos kiegészítő védelemként egy jó minőségű szén-monoxid-érzékelőt beszerezni.
Az alábbi linken található érzékelők megfelelő biztonságot nyújtanak:
http://www.katasztrofavedelem.hu/letoltes/piacfelugyelet/1_CO_Pozitiv_lista_20190919.pdf
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
