Hírek
2010. Augusztus 11. 09:37, szerda | Helyi
Elfogottak, előállítottak
- Jössz te még az én utcámba – szoktuk mondani a régi közmondást. Valószínű ezt a népi bölcsességet felejtette ez az a körözött személy, akit tegnap állítottak elő a dunaújvárosi rendőrök a yard utcájában.
Szilágyi Erzsébet - Szent György utcák kereszteződésében fogtak el egy hajléktalan férfit, akiről igazoltatását követően derült ki, hogy a városi bíróság elfogató paranccsal keresi. - tudtuk meg R. Szabó Ágnes rendőrségi szóvivőtől. A férfit Pálhalmára vitték, hogy a rá kiszabott szabadságvesztés letöltését megkezdje.
Egy 50 éves - ugyancsak hajléktalan - férfit a pedig a Papírgyári úti szállóról vitték szintén a büntetés-végrehajtási intézetbe, hasonló okok miatt.
A Római körúton egy 18 éves fiatalnál találtak műanyag fóliába csomagolt növényi törmeléket, miután igazoltatták és átvizsgálták a ruházatát. A fiatal elismerte, hogy kábítószer fogyasztó.
Pusztaszabolcs Adonyi úton, késő este egy telephelyen zavartak meg ismeretleneket, akik vasúti síndarabokat kíséreltek meg ellopni. A tolvajok egy Lada Samarával menekültek. Az autót a településen megtalálták, benne volt a lopott holmi egy része. Az autóban ülő férfit elfogták, előállították.
Dunaújvárost Nagyvenyimmel összekötő útra kértek mentőt éjjel a járőrök, ahol egy ittas, magatehetetlen állapotban fekvő férfit találtak. A 61 éves férfit kórházba vitték ellátásra.
Hasonló eset történt éjjel a Majakovszkij úton is. Egy 35 éves kulcsi férfihez kellett mentőt hívni, mert az ittas férfi összefüggéstelenül beszélt, erősen ittas volt, alig állt a lábán.
(lz)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:27, csütörtök | Helyi
BEJELENTETT MUNKAHELY NÉLKÜL, CSALÁSOKBÓL TARTOTTA FENN MAGÁT
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága befejezte a vizsgálatot egy székesfehérvári nővel szemben, akit jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja terhel.
