Hírek
2016. Szeptember 07. 12:08, szerda |
Helyi
Forrás: caestellum.do, fotó: Ady Géza, vasvaris.hu
Elhunyt Orbán László
Elhunyt Orbán László a Vasvári Pál Általános Iskola testnevelés-biológia szakos tanára.
Orbán László 1960-ban született Siklóson. 1987-ben végzett biológia-testnevelés szakon a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen; a diploma megszerzése után Bölcskén tanított, 1997-től volt szeretett intézménye, a Vasvári oktatója.
Biológiát és testnevelést tanított, fociedző volt – lételeme volt a mozgás, rendszeresen futott, és a legzordabb időben is kerékpárral közlekedett. A gyerekek nagyon szerették, mert folyamatosan közöttük volt, szeretettel bánt velük, a legdurvább szava a gyerekekről csak ennyi volt: pajkos! Kollégáival is nagyon udvarias és kedves volt. A munkatársi emlékek szerint mindenkihez volt egy jó szava, sosem panaszkodott. Legnagyobb kincsei remek sportemberré vált gyermekei voltak – életútjukra, pályájukra mindig nagyon büszke volt.

Vérbeli testnevelő volt, ebből eredően az iskola kimagasló sportéletének szervezéséből is kivette a részét – évi rendszerességgel szervezett foci- és kézibajnokságokat a vasváris nebulóknak, a Bozsik-kupára ő készítette fel és vitte a gyerekeket. Nyáron sporttáborokat szervezett – e közösségi összetartások próbáit rendre a gyerekekkel teljesítette. Emellett évek óta ő volt a napközis tábor vezetője, egész nyáron dolgozott.
Hihetetlen életerejét csak váratlan, súlyos betegsége tudta legyőzni.
Laci bácsi halála mindenkit megdöbbentett – családja mellett a Vasvári kollektívája és városunk sportolóinak közösség is gyászolja; diákjainak százaiból vált idővel remek sportoló! Nagy űrt hagyott, fájdalmas érzés, hogy szikár alakja, kedves, szelíd mosolya már soha többé nem tűnik fel az iskolában.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
