Orbán László 1960-ban született Siklóson. 1987-ben végzett biológia-testnevelés szakon a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen; a diploma megszerzése után Bölcskén tanított, 1997-től volt szeretett intézménye, a Vasvári oktatója.
Biológiát és testnevelést tanított, fociedző volt – lételeme volt a mozgás, rendszeresen futott, és a legzordabb időben is kerékpárral közlekedett. A gyerekek nagyon szerették, mert folyamatosan közöttük volt, szeretettel bánt velük, a legdurvább szava a gyerekekről csak ennyi volt: pajkos! Kollégáival is nagyon udvarias és kedves volt. A munkatársi emlékek szerint mindenkihez volt egy jó szava, sosem panaszkodott. Legnagyobb kincsei remek sportemberré vált gyermekei voltak – életútjukra, pályájukra mindig nagyon büszke volt.

Vérbeli testnevelő volt, ebből eredően az iskola kimagasló sportéletének szervezéséből is kivette a részét – évi rendszerességgel szervezett foci- és kézibajnokságokat a vasváris nebulóknak, a Bozsik-kupára ő készítette fel és vitte a gyerekeket. Nyáron sporttáborokat szervezett – e közösségi összetartások próbáit rendre a gyerekekkel teljesítette. Emellett évek óta ő volt a napközis tábor vezetője, egész nyáron dolgozott.
Hihetetlen életerejét csak váratlan, súlyos betegsége tudta legyőzni.
Laci bácsi halála mindenkit megdöbbentett – családja mellett a Vasvári kollektívája és városunk sportolóinak közösség is gyászolja; diákjainak százaiból vált idővel remek sportoló! Nagy űrt hagyott, fájdalmas érzés, hogy szikár alakja, kedves, szelíd mosolya már soha többé nem tűnik fel az iskolában.