Pálfalvi János 1934-ben született Budapesten.

1958-ban a Magyar Képzőművészeti Főiskolán grafikusnak tanult, mesterei Kádár György, Raszler Károly, Ék Sándor.

A főiskolai tanulmányait követően városunkba költözött, és aktív szereplője volt Dunaújváros művészeti életének. A grafika számos ágazatát művelte, munkásságának legfontosabb területe a rézkarc volt, illetve tűzzománcok készítésével is foglalkozott.

1962-ben alakult Ostor irodalmi együttes tagja (az együttes 1965-ben megszűnt).

1965-től a Dunai Vasművel állt szerződésben. A hatvanas évektől részt vett csaknem valamennyi városi, megyei tárlaton. Művészeti kritikákat is írt a hetvenes években, többek között ő írta a Fejér megyei történeti évkönyv egyik fejezetét Művészetek Dunaújvárosban címmel. A hetvenes évek végétől a Munkásművelődési Központ és Könyvtár művészeti tanácsadója. Folyamatosan tartott előadásokat, illetve zsűrizett is.

Részt vett a Béke városrész képét tervező munkában, tagja volt a városesztétikai bizottságának, művészeti vezetője volt a Rosti Pál Fotóklubnak, valamint a megyei képzőművészek dunaújvárosi csoportját is vezette.

1990-1998 között Dunaújváros Megyei Jogú Város önkormányzati képviselőjeként tevékenykedett. 1990-től 1994-ig az önkormányzat kulturális bizottságának tagja, valamint 1994-1998 között a kulturális bizottság elnöke.

A ’80-as, ’90-es években aktívan részt vett a Nemzetközi Acélszobrász Alkotótelep művészeti tevékenységében.

1981-ben Szocialista Kultúráért díjat vehetett át, majd 1999-ben a kimagasló és maradandó művészeti tevékenységét a Pro Cultura Intercisae díjjal ismerte el Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata.

Egyéni kiállításai:

1969 • Dunai Vasmű Klub, Dunaújváros

1970 • Megyei Művelődési Központ, Székesfehérvár

1994 • Fészek Klub, Dunaújváros.

Válogatott csoportos kiállítások

1958-tól • Fiatal Képzőművészek Stúdiója-kiállítások, a Fejér megyei és dunaújvárosi képzőművészek csoportos tárlatai.

Pálfalvi János búcsúztatása 2016. november 25-én, pénteken 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. Családja kérése, hogy utolsó útján egy szál virággal adózzanak emléke előtt.