Hírek
2016. November 28. 05:00, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Elindult az Ökumenikus Segélyszervezet pénzadománygyűjtése
Hagyományosan az első adventi gyertya meggyújtásával kezdődött el vasárnap Budapesten az Ökumenikus Segélyszervezet pénzadománygyűjtése:
a 1353-as számon hívásonként, illetve sms-enként 250 forinttal lehet támogatni a szervezet munkáját.
Lehel László, a karitatív szervezet elnök-igazgatója a vasárnapi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Szeretet.éhség mézeskalácsszívvel ismertté vált gyűjtés az ország egyik legnagyobb összefogásává nőtte ki magát, amelyhez az elmúlt évben már csaknem egymillióan csatlakoztak.
A tavalyi gyűjtésből megvalósított fejlesztésekről elmondta: Csepelen új szociális és fejlesztő központot alakítottak ki, megújult a hajléktalanokat segítő gyulai központ, az országos segélyközpont új helyre költözött, és a szolnoki átmeneti otthonban megvalósult a fűtés korszerűsítése.
Az előző évi adventi adományoknak köszönhetően indult el a kaposvári Biztos Kezdet program és a Kapaszkodó elnevezésű országos program is, amely szakemberek bevonásával nehéz körülmények között élő gyermekeken segít - közölte.

Hangsúlyozta, hogy a 2017 évi célok között szerepel egy új egri központ elindítása, valamint egy olyan tábor létrehozása, amely állandó helyszíne lehet az átmeneti otthonokban élő gyermekek nyári fejlesztő- és sporttáborainak.
Felhívta a figyelmet arra, hogy 1353-as adományvonal mellett a segélyszervezet honlapján online is várják az adományokat. A fővárosban adománypontot állítottak fel az Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvényen, ahol önkéntesek fogadják a felajánlásokat, de az adományponton működő adományboltban ajándéktárgyak vásárlásával is lehet segíteni.
Emellett segíteni lehet a nagyobb postákon kihelyezett gyűjtődobozokban vagy csekken felajánlott adományokkal, de az operaház által szervezett Diótörő Fesztiválon is gyűjtik a felajánlásokat, és továbbra is várják az önkéntesek jelentkezését is.
Lévai Anikó jószolgálati nagykövet hangsúlyozta: segíteni igazán egy másik emberen csak egy másik ember tud. "Csak egy ember tud erőt adni egy másiknak, ha az bajban van" - mondta.
Hangsúlyozta, hogy ebben a folyamatban az Ökumenikus Segélyszervezet közvetítő szerepet játszik. "A segítségnyújtás megajándékozza azt is, aki kapja, és azt is, akitől érkezik, és aki ettől egy kicsit jobbnak érezheti magát" - mutatott rá.
Kovács Koko István jószolgálati nagykövet emlékeztetett arra, hogy az előző évekhez hasonlóan november közepén már elindult a segélyszervezet gyűjtése a Tesco áruházakban. Az első két hétben már csaknem 30 millió forint gyűlt össze a 250 forintos adománykuponokból - közölte az olimpiai bajnok ökölvívó.
Károlyi Zsuzsanna, az E.On Hungária kommunikációs vezetője kiemelte, hogy ebben az évben egy nagyszabású közös akciót szerveznek: december 28-án televíziós adománygyűjtés lesz a segélyszervezettel.
A sajtótájékoztató végén a résztvevők a 1353-as adományvonal számával ellátott rekeszeket töltötték meg adománycsomagokkal, azt szimbolizálva, ahogy a telefonhívásokból tényleges segítség lesz.
Az 1991-ben alapított Ökumenikus Segélyszervezet Magyarország egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert karitatív szervezete. A természeti csapások és ember okozta krízisek károsultjainak segítése mellett folyamatos szociális tevékenységének középpontjában a legszegényebb családok és gyermekek támogatása, valamint a társadalmi szolidaritásra való ösztönzés áll.
Országszerte megtalálható 11 regionális központjában 60 különálló szolgáltatással segíti a krízishelyzetbe került családokat, gyermekeket, rászorulókat. Megalapítása óta közel 40 országban mintegy 25 milliárd forint értékben segítette eddig a nélkülözőket, bajbajutottakat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Június 09. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Magyar Péter: nem felejtjük el, mit tettek a védtelen gyermekek ellen
Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
2026. Június 09. 13:00, kedd | Belföld
Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
2026. Június 09. 11:00, kedd | Belföld
OGY - Vagyonnyilatkozatok - A kormánytagok közül Kapitány Istvánnak van a legnagyobb megtakarítása
A kormánytagok közül Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter rendelkezik a legnagyobb megtakarítással, értékpapírban és részvényekben.
