Hírek
2010. December 01. 09:48, szerda | Helyi
Elrendelték a nyomozást...
Emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a november elején holtan talált fiatal lány ügyében. A holttestet kutyát sétáltató fiatalok fedezték fel Dunaújvárosban a Duna parton. A megtalált holttest személyazonoss
Ez év november 5-én kutyát sétáltató fiatalok fedezték fel a holttestet egy bokor alatt. A rendkívüli halál miatt indított közigazgatási eljárásban igazságügyi orvosszakértő került kirendelésre, annak megállapítására, hogy mi okozta a fiatal lány halálát. Az elkészült szakvéleményt a rendőrség kézhez kapta. Ebben az orvosszakértő nem tudta egyértelműen kizárni az idegenkezűséget, ezért a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán nyomozást rendeltek el emberölés bűntett gyanúja miatt.
Az eljárásnak továbbra is fontos feladata az elhunyt személyazonosságának minden kétséget kizáró megállapítása, a bekövetkezett halál valamennyi körülményének pontos feltárása, valamint bűncselekmény tényleges megállapítása esetén az elkövető mielőbbi beazonosítása, elfogása.
A nyomozást a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja - tudtuk meg R. Szabó Ágnestől, a Fejér megyei Rendőrfőkapitányság szóvivőjétől.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi
AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA
Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.
2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi
A fejlesztés újabb állomása
Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét
2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi
Élsportolók jártak a Dózsa iskolában
Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.
2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi
Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége
Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.