Hírek
2010. Augusztus 20. 12:00, péntek | Helyi
Elzálogosítva: városháza, színház, MMK, 5 iskola:
Előre menekülés, vagy túl merész kockázatvállalás? Lényegében ezt a kérdést „válaszolta meg” 16 igen, illetve 3 tartózkodó szavazatával a csütörtöki (2010. augusztus 19.) rendkívüli közgyűlésen jelen volt 18 közgyűlési képv
Az élményfürdő beruházásáról 2006. nyarának vége felé - tehát még jóval a gazdasági világválságot megelőzően – döntött többségi szavazattal, de nem egyhangúan – a várost irányító, szocialista többségű közgyűlés. A beruházást – lízingszerződéses konstrukcióban - a CIB Ingatlanlizing Zrt. finanszírozta. Az előző választási ciklusban elindított –azóta is vitatott aktualitású - beruházás folyamatát meglehetősen sok jogi és politikai akadályoztatás hátráltatta. Eközben a 3,2 milliárd forintra kalkulált beruházásnak a - bankcsoport által kimutatott és az önkormányzattól követelt - költsége mintegy húsz százalékkal lett több. Aminek indokoltságát vitatja az önkormányzat.
Mivel a pénzügyi csoporthoz tartozó CIB bank a város számlavezető bankja és forgóeszköz hitelének finanszírozója is, - a CIB Bank „betartott” Tóth László közgyűlési képviselő megfogalmazása szerint – azaz lépnie kellett a városnak. Ez a lépéskényszer a K&H Bank ajánlatának elfogadása. Amely tartalmazza többek között 5 milliárd forint összegű, kötvényen alapuló működési hitel, továbbá 2 milliárd forint beruházási célú hitel felvételét és azt is, hogy a jövő évtől a város számlavezető bankja a K&H Bank legyen. A hitel Eur alapú.
A K&H Bank a hitelnyújtáshoz fedezetbiztosíték gyanánt (keretbiztosítékú) jelzálogjogot írt elő 4 milliárd forint (becslés szerinti) értékben. Az erre felajánlott épületek: a városháza toronyépületi része, a Bartók Színház, a Munkásművelődési Központ, az Arany János, a Szilágyi Erzsébet, a Vasvári Pál és a Szórád Márton általános iskolák, illetve a Hild szakközépiskola és Széchenyi István gimnázium épülete.
A közgyűlés e napirendi pontjának vitájában Pochner László a város eladósodásának veszélyére hívta fel a figyelmet, utalva az Erste Bank által kibocsátott 8,5 milliárd forint értékű, devizaalapú hitelre, amely a mai árfolyamon 9,5 milliárd forint körüli összeg.
Tóth László azzal válaszolt, hogy nem szeretné kampánytémává tenni a napirendi pont vitáját, de többek között azt hangsúlyozta, hogy az Erste Banktól felvett hitel alapvetően fejlesztési célokat szolgált, a K&H hitel közel 4 milliárdnyi része pedig a CIB banki hitelek (folyószámlahitel, munkabér-hitel) kiváltását teszi lehetővé. A vita részletezésétől – mellőzendő a kampányfelhangokat – eltekintünk.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

