Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2014. Május 14. 08:31, szerda | Helyi

Fanyalgás helyett inkább cselekedni kell

Fanyalgás helyett inkább cselekedni kell

- Ünnepi közgyűlésen tartott beszédemet politikai kampány beszédnek minősítette Pintér Attila képviselő, az MSZP helyi elnökeként tartott sajtótájékoztatóján.

Ezekkel a szavakkal indokolta meg aktuális témákat megjelölő sajtótájékoztatóját kedden Cserna Gábor, polgármester.


Először is leszögezte, hogy minden ünnepi beszédet kampánybeszédnek lehet nyilvánítani, hiszen az elért eredményekről és a megtett útról szól.
- Dunaújváros várossá nyilvánításának 63. évfordulójának alkalmából tartott beszéd valóban az eredményeket vette számba, azokat az eredményeket, amelyekre városunk valóban büszke lehet. – hangsúlyozta a polgármester.
Majd hozzáfűzte, hogy nyilvánvaló és egyértelmű eredményekről van szó, hiszen a város fejlődik, beruházások sora van folyamatban.

Ezek önmagukért beszélnek. Inkább azt emelte ki, amelyekre nem lehet büszke az MSZP és Pintér Attila.
Cserna Gábor kitért, hogy az MSZP-nek „köszönheti” városunk a lakatlanná vált Zöld rendelőt, amelyre úgy tűnik megtalálta az új jegyző asszony a jogi megoldást, s felveszik a felszámoló biztossal a kapcsolatot…


Mint ismert egy magán cégnek adta el az akkori közgyűlés az ingatlant. Ez ügyben hosszú ideig nyomoztak is. A cég tönkre ment, s az ingatlan, pedig egyre rosszabb állapotban van. Most már felszámoló biztos rendelkezik annak értékesítésével. Ezért városunknak rendkívül kevés mozgástere maradt az ingatlannal kapcsolatban. A jogi megoldás megvalósításáig is intézkedtek a patkányok „eltávolításáról”, s az ingatlan őrzéséről.
Cserna Gábor polgármester elmondta azt is, hogy az MSZP „érte el” azt is, hogy a Dunaferr részvényeit eladták, s azt is, hogy a Hankookból befolyt iparűzési adón Rácalmással osztozni kell, amellyel kedvezőtlenebb helyzetbe került városunknak, pedig a gyár helyének közművesítését teljes egészében magára vállalta.


Hangsúlyozta, hogy nem felel meg a valóságnak az sem, hogy nincs kapcsolat a Dunaferr jelenlegi menedzsmentje és a város vezetése között. Már csak azért sem igaz ez, mert éppen most csütörtökön tárgyalnak Galambos képviselő úrral a vasműs fejlesztésekről az ISD Dunaferr cégvezetőjével. Azok a fejlesztések kerülnek szóba, amelyet a magyar kormánynak vállaltak a cég tulajdonosai.
Felelevenítette, hogy az MSZP záratta be, s rombolta le a Barátság Általános Iskola épületét is.
Elmondta, hogy ugyan hiányolta Pintér képviselő a sportkoncepciót, de úgy véli, hogy koncepció-gyártás helyett inkább cselekedni kell, s a szakosztályokat kell megfelelően működtetni. Ennek köszönhetően ismét sikeresek a kézilabdás lányaink, rendkívül jól működik a kézilabda akadémia, eredményesek a birkózóink. Reményeink szerint hamarosan ismét lesz NBI-es futball-csapatunk is, hiszen a DPASE feljutás küszöbén áll, és szervezés alatt van a röplabda akadémiánk is, csak hogy megemlítsen néhányat a népszerű sportágak közül.


- A fanyalgás helyett inkább cselekedni kell. Mi megyünk, haladunk a megkezdett úton – jelentette ki a sajtótájékoztató végén Cserna Gábor, polgármester.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi

AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA

Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.

2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi

A fejlesztés újabb állomása

Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét

2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi

Élsportolók jártak a Dózsa iskolában

Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.

2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi

Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége

Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.