Hírek
2016. Augusztus 26. 19:28, péntek | Helyi
Felkerült a koreai felirat is – KÖSZ, Hankook!
A koreai-magyar kapcsolat megerősítéseként Lee Sang IL, a Hankook Tire Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója ünnepélyes keretek között, koreai nyelven festette fel a homlokzatra a tűzoltóság feliratot ma délelőtt.
A Hankook Tire Magyarország Kft. márciusban indította útjára legújabb társadalmi felelősségvállalás programját, a Dunaújváros lakóit is aktivizáló „Közösségi Összefogás a Szebbért” (röviden „KÖSZ, Hankook!”) elnevezésű projektet. A kezdeményezés célja, hogy önkéntesek segítségével megszépítsék és ezzel élhetőbbé, jobbá tegyék Dunaújvárost.
A nyár folyamán a város lakói egy online felületen szavazhattak azon projektekre, amelynek a megvalósulását leginkább a szívügyüknek tartottak. A nagy sikerű programban 5 helyszín felújítása vett részt, amelyekre összesen több mint 5000 szavazat érkezett be. Az egyik győztes a dunaújvárosi tűzoltóállomás felújítása projekt lett, amelynek munkálataihoz szükséges alapanyagokat és eszközöket a koreai abroncsgyártó biztosítja.
Orosz Csaba, tűzoltó alezredes vezette körbe ügyvezető igazgató urat az épület felújított részein: a padlózat felújítása, illetve egy felújított, új bútorokkal felszerelt teremnek lehettünk szemtanúi. Szintén a Hankook által finanszírozva, az Értékteremtő Önkéntes Program keretében a tűzoltóság munkatársai saját maguk újították fel konyhájukat. Orosz Csaba elmondta, ezt mind munkaidejükön felül végezték, néha két riasztás között. Volt, amikor arra tértek vissza, az eszközök belekötöttek az anyagba.

Ezután sor került nem megszokott keretek között a tűzoltóság felirat koreai nyelvű változatának felfestésére – Lee Sang IL ügyvezető igazgató út maga festette fel a feliratot. A koreai felirat mellett helyet kapott angol, német, orosz és természetesen a magyar felirat is. Orosz Csaba elmondta, azért tartja ezt fontosnak, hiszen ha egy turista elhaladt itt, legyen akár orosz, német, angol, vagy koreai, tudni fogja, ha segítségre van szüksége, itt megkaphatja – ezen az egy eseten kívül azonban nem állhat meg gépkocsijával. A munkának még nincs vége, folytatják a felújítást az önkéntessekkel.


Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
