Hírek
2016. Október 20. 01:43, csütörtök | Helyi
Félmillió az átmeneti otthon gyermekeinek
A dunaújvárosi bölcsődék lakóinak kedvezünk az elkövetkezendő negyedévben, ha a Széchenyi pékségben Dunaújváros kenyerét vásároljuk.
Ismét lezárult egy negyedév, s az elmúlt időszakban minden egyes megvésérolt Dunaújváros kenyere árából 50 forint a Családok átmeneti Otthonának javára gyűlt.
Azaz összesen 534200 forintért vásárolhatnak sátrakat, sportszereket az otthon lakóinak. Boross Balázs az vezetője fogadta az adományt jelképező utalványt., amelyet Lissák Kálmán a Széchenyi Sütőipari Kft ügyvezetője nyújtott át.
Ahogy bemutattuk a rászoruló családok kisgyermekeinek életét szeretnék élményekkel gazdagítani az ott dolgozó szociális munkások. Az idén kölcsön kapott sátorokkal oldották meg a táborozást, de jövőre már saját sátraikkal vehetnek részt a kicsik és picit nagyobbak a nyári nagy kalandnak.
A folytatásban a kedvezményezett a Bölcsődék Dunaújvárosi Igazgatósága lesz, amelyhez öt tagintézmény tartozik.
Dobráné Szabó Márta megköszönte a felajánlást, majd elmondta, hogy fejlesztő játékokra szeretnék az összeget fordítani.
Lissák Károly a folytatásról elmondta, hogy még nem döntöttek arról, hogy ilyen formában folytatják-e az admonyozást, vagy másképp - több szervezetnek és csoportnak adnak támogatásokat, de egy biztos, a sütőipari vállalkozás mindenképpen folytatja a rászorulók segítését.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
